f1

2016.11.08. 13:04

Nem kéne mindig megnyomni a rádió gombot

Ricciardo szerint nem az volt a baj, hogy Vettel ideges lett Mexikóban, hanem hogy megnyomta azt a bizonyos gombot

Tajthi Andrea

Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

Daniel Ricciardo úgy véli, Sebastian Vettel rádiós kirohanása csak a pillanat hevének köszönhető, ám úgy véli, talán túl messzire ment egykori csapattársa Mexikóban. Az eset után Vettel többször is elnézést kért, végül megúszta fegyelmi nélkül.

"A pillanat hevében sokszor kimonadná az ember, ami eszébe jut, így ez elnézhető eset." - véli Ricciardo. "De ha az ember megnyomja a rádió gombot és előadja a gondját, akkor legyen megfontoltabb. Elhihetik, van amikor kétszer annyi dolgot mondanék, de egy részét inkább csak magamban mondom ki és csak utána nyomom meg a rádió gombot. Nem kell ennek belekerülnie a közvetítésbe, lehet káromkodni a sisakban, majd pár pillanattal később nyugodtabban lehet azt elmondani."

"Határozottan érződik, hogy fruztráltabb idén (Vettel)." - mondta Ricicardo. "A múltban már megmutatta, hogy tud elég érzelmes is lenni, de idén ez erőteljesebb. Az adott pillanatban jó megoldásnak tűnik megnyomni a rádió gombot és elmondani mindent, ami a fejünkben van, de aztán eszünkbe jut, hogy ezt közvetítik. Ő most nyilvánvalóan frusztrált, amiatt, ahogy a szezonja alakul, hiszen azt gondolta, hogy lesz esélyük a Mercedes ellen csatázni, ez azonban nem jött össze."

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!