f1

2016.12.24. 09:32

A Liberty eltörölné a pénteki edzéseket

„Ez mind megvalósítható”

Hegedűs Dávid

Fotó: Tóth Zsombor

A Forma-1 új tulajdonosa a Liberty Media figyelembe vette a pénteki edzések eltörlésének a lehetőségét.

Erről az egyik legismertebb brit újságíró, Kevin Garside írt egy cikkben, szerinte a pénteki programok teljese egészében megszűnnének, így kétnapos hétvégékkel növelhető az izgalom.

A Liberty úgy szeretne több nézőt csalogatni a lelátókra, hogy több amerikai és európai futamot szeretne illetve szombatonként sprint futamokat is rendeznének.

„Ez mind megvalósítható.” - mondta egy meg nem nevezett csapattag. „Ez egy jó lehetőség, hogy valami teljesen újat csináljunk.”

„A csapatok szemszögéből is lenne értelme a két futamnak. Jelenleg viszont a csapatoknak a szponzorokkal olyan szerződésük van, hogy három nap kell az autókat a pályára küldeniük, ezt nem hagyhatjuk figyelmen kívül” - mondta ez a személy.

A Libertynek van már egy ötlete, ami ellenállásba ütközött, a 150 millió eurós költségvetési sapka bevezetése.

Franz Tost erről egyszerűen ezt mondta: „Ez nonszensz.”

„Toro Rosso csapatfőnökként tudom, hogy egy apró csavar is milyen sokba kerül.” - nyilatkozta.

Tost abban sem ért egyet a Libertyvel, hogy több futamot szeretnének rendezni, a francia nagydíj visszatérésének se örül.

„Dél-afrikai futamra lenne szükségünk. Több futamot kellene rendeznünk Amerikában, de Argentínában és Indiában is versenyezhetnénk. Nekem túl sok az európai futam.” - tette hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!