f1

2016.12.21. 07:40

Akár Ron Dennis is megveheti a Manort a téli szünetben!

Azt akarjuk, hogy ha ő veszi meg, legyen az autó neve Manor MP5/1!

Vámosi Péter

Fotó: McLaren

A Forma-1-ben idén legutolsóként végzett csapata életében már minden óra számít. Több ajánlat is fekszik az asztalukon, és valamit mindenképp lépniük kell, hiszen elestek a FOM pénzétől, hiszen az utolsó pillanatban elveszítették azt, mert a Sauber Felipe Nasrnak köszönhetően előttük végzett a bajnokságban.

A leendő vásárlóról szóló pletykák eddig Ricardo Galael üzletemberről szóltak, de most egy igazi meglepetés is lóg a levegőben: Ron Dennis is bejelentkezett! Ő nem is annyira régen még a McLaren főnöke volt, azonban a részvényesek megmutatták neki, 30 évnyi vezetés után, hogy merre van az ajtó. Dennis vezeti továbbra is azt a kínai befektetői csoportot akiket érdekelt volna már a McLaren 50%-os felvásárlása is, de az üzlet meghiúsult. A Manor ügylet sokkal olcsóbb lehet, és ezzel a húzással továbbra is a Forma-1 szereplői között maradhatna Ron Dennis.

Azonban komolyak a szándékai az indonéz Galael vezette befektetői csoportnak is. A vállalkozó a KFC csoportban is érdekelt, illetve fia Sean a GP2-ben versenyez. Abban a reményben veheti meg esetlegesen a csapatot, hogy a jövőben gyermeke esetleg itt versenyezhet. Amennyiben velük kötne üzletet a Manor, akkor visszatérhet Rio Haryanto is, aki már versenyzett a csapattal a Forma1-ben a 2016-os év első felében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!