f1

2015.04.18. 18:40

Most te is játszhatsz Graham Hill FIAT 126-osával!

A 70-es években az Embassy Racing két Fityót is használt a Forma-1-ben

Vámosi Péter

Fotó: Rich Harman

Akármennyire is hihetetlen, bizony a Magyarország útjain is jól ismert felépítmény bizony megjárta a Forma-1-et is. Sőt, rögtön kettő is, mert a FIAT Angliától a kétszeres világbajnoknak a saját csapatához ennyit sikerült leboltolnia, és az Embassy dohánymárka szponzorának megfelelően le is festette őket, fel is matricáztatta a két kiskocsit. Roppant multifunkciós volt, mert volt hogy a kamion és a kocsi ajtaja közé feszített zsinórón száradtak a versenyzők overáljai, de egy volt csapattag azt is elárulta nekem, hogy a rendre éjszakába nyúló munka után ezzel a kisautóval maga a csapatmenedzser, Ray Brimble is a kis FIAT-tal hajtott vissza a hotelbe. Nem angol csapatról lenne szó, ha nem fogadtak volna egyszer: bizony 10 az akkori divatnak megfelelő trapéznadrágos szerelőt volt képes szerencsétlen jószág a megbeszélt helyre elszállítani.

A csapat alapítója és jó ideig egyik versenyzője Graham Hill is kivette rendesen a részét abból a kampányból, amit a FIAT Anglia kerített az akkor új szerkezet köré: nem elég, hogy Monacoban a Casino előtt is ebből a kocsiból szállt ki, és pózolt vele mindenki megdöbbenésére, London és Brighton között még fogyasztási rekordot is felállított, és ez lement akkor a tv-ben is. Az idősebb Hill egy gallon benzinnel 58.8 mérföldet tett meg normál úton a fentebb említett távon. Graham amúgy a tv felvétel során dicsérte a jármű vezethetőségét és a váltóját, és úgy fogalmazott, hogy lehet hogy nem a leggyorsabban ment végig a távon, arra ott van neki a versenypálya, de hogy a leggazdaságosabban, ebben biztos.

Máskor is jól jött a kisautó: 1973-ban Silverstoneban volt egy International Trophy, egy verseny, amelyik nem számított bele a Forma-1-es értékelésbe. A versenyen az akkor még gyorsabb Stowe kanyarban elveszítette az uralmát az Embassy-Lola fölött, és olyan sebességgel csapódott be, hogy a versenyautó eleje és hátulja is összetörött, miután pörgött párat. Így is jóval 200 km/h fölötti sebességgel csapódott a korlátoknak, amiket akkoriban régi vasúti talpfákból csináltak. Hill szerencsére sértetlenül kipattant, adott pár autogramot a pályabíróknak, integetett a közönségnek, majd elvitette magát a kis FIAT-tal.

Fia, Damon Hill is emlékszik a kis Fityóra, hiszen egy 2007-es hosszabb interjújában a Motorsport Magazinnak is megemlítette azt, amikor az egykori csapat szóra jött: "Visszavonult, és már csak az Embassy Hill csapatot irányította. Elkezdett vinni magával a versenyekre, és jókat mulattunk. Ez egy igen kis csapat volt, abban az időben építhettél Forma-1-es autót négy ember munkája árán néhány szegecs és pár ív alumínium felhasználásával. A csapat szállítójárműve egy kis FIAT 126-os volt. Emlékszem, hogy Barcelonában a hoteltől a Montjuich Parkban található pályára 10 ember zsúfolódott bele. Amikor meghalt, az olyan volt, mintha a levágták volna a fejünket. 15 éves voltam akkor."

Mivel épp nincs felesleges fehér alap FIAT 126-osunk, se hely sajnos az udvaron hogy megcsináljuk az Embassy Hill Racing színeinek megfelelően, ezért azt találtuk ki, hogy csináljuk meg virtuálisan! Sokat segítettek ebben azok az egykori fotósok, akiknek volt alkalmuk élőben is látni a kiskocsit, és esetleg a Forma-1-es autón kívül lőttek erről a kis szerencsecsomagról is képet. Ezek alapján rekonstruáltuk, és Gyökér Péter vállalta, hogy ezt játszható formába is álmodja meg nekünk!

Fotó: Plett

Szerintünk pompás lett a végeredmény, és tuning nélkül leejtőn hátszélben a Hungaroringen elértük vele a szédítő 101 km/h-s sebességet! Íme pár kép a játékból, aki meg ki akarná próbálni, a cikk végén klikkeljen a linkekre! Jó mulatást!

Fotó: Plett


Az autó:
https://www.dropbox.com/s/itjzaj7193sgsot/Embassy_Racing_Graham_Hill_by_Peter_Gyoker.zip?dl=0" target="_blank"
rFactor lite:
http://www.mediafire.com/download/90ekn1g93elwj3u/rFactorSetup1255Lite.exe" target="_blank"
EastCars mod:
http://hkv.hu/dmdocuments/EC151.ZIP" target="_blank"


Fotó: Plett

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!