f1

2016.10.26. 09:10

Palmer úgy érzi, hogy a Renaultnak csapatutasítást kellett volna alkalmaznia

Jolyon Palmer elismerte, hogy csalódott amiatt, hogy a Renault nem használt csapatutasítást az amerikai nagydíjon, hogy a lassabb csapattársa, Kevin Magnussen elé kerülhessen.

Hegedűs Dávid

Fotó: Renault Sport F1

Palmer két kiállásos taktikán volt, míg Magnussen hármon, emiatt a brit beragadt a dán mögé, pedig több körön keresztül gyorsabb is volt nála.

A verseny vége felé Palmer Magnussen előtt volt, de a dán a jobb gumijai miatt megelőzte a csapattársát.

Palmer úgy gondolja, hogy a Magnussen mögött elvesztegetett idő egy jobb helyezésébe került.

„Ahhoz, hogy jó eredményt tudjunk elérni, szükségünk van egy jó stratégiára és egy tökéletes kivitelezésre.”  -mondta Palmer, aki 13.lett.

„Természetesen nem akarom, hogy ez a helyzet álljon fenn (csapatutasítás), azt szeretném, hogy magától elengedjen.”

„Ennek ellenére, nem is tudom, talán 30 kört töltöttem mögötte, sokkal gyorsabb voltam, de a szélárnyék miatt nem tudtam kellően közel követni.”

„Ha sikerült volna megelőznöm, akkor talán több hellyel is előrébb is végezhettem volna.”

„A stratégia jobb eredményt hozott volna, de így mindent elölről kellett kezdenem. Meg kell vizsgálnunk a versenyt.”

Palmer, akinek jövője a csapatnál továbbra is bizonytalan, elismerte, hogy voltak olyan helyek, ahol Magnussen megpróbálta elengedni őt, de túl kockázatos lett volna, baleset elkerülése miatt nem előzte meg.

„Lett volna egy-két lehetőségem előzni, de azok eléggé balesetveszélyesek lettek volna.

„A futam végén már túlmelegedett gumikkal mentem, mikor utolért és könnyedén megelőzött, ez kicsit frusztráló számomra.”

„Kérdeztem is a csapattól, hogy miért nem tettek semmit, mikor én voltam ő mögötte.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!