f1

2016.08.17. 10:39

Sainz világbajnokok ellen bizonyít, de a Honda már jobb a tavalyi Ferrarinál

Carlos Sainz első féléves teljesítményéről beszélt.

Horváth Dániel

Fotó:  Charles Coates/Getty Images/Red Bull Content Pool

Mi sem bizonyítja jobban a Forma-1-es mezőny kompetenciáját, minthogy Carlos Sainz, a Toro Rosso fiatal spanyolja világbajnokokkal küzd a középmezőnyben. 

A 21 éves, madridi születésű versenyző nagyon jó, kiegyensúlyozott teljesítményt nyújt idén, mellyel rendre elismerést vívott ki a szakértők körében. 

Sainz nem titkoltan nagy Alonso rajongó, a kétszeres világbajnok honfitársa inspirálta arra, hogy ő is Forma-1-es versenyző legyen. Álma valóra vált, sőt gyermekkori hőse ellen versenyezhet. A McLaren Honda rendkívül gyenge tavalyi szezonja után a 2016-os csaták nagy részét Sainz nyerte, idén azonban fordult a kocka: a Toro Rosso tavalyi Ferrari motorokat használ, mely már elavultnak számít, a Honda pedig folyamatosan fejleszt. 

„Mindig közel vagyunk egymáshoz a pályán. Úgy érzem, Fernando és az én autóm teljesítménye közelebb van egymáshoz, mint valaha.”

„Sőt, talán egy lépéssel előttünk is járnak, főleg a motor terén.”

„Az emberek szeretnek megfeledkezni róla, hogy a középmezőnyben is két világbajnok ellen, illetve dobogós helyezettekkel mint Perez, Grosjean, Bottas, Massa – aki többszörös győztes, versenyzem minden hétévégén.”

„Nagyon tehetséges pilóták alkotják a mezőny közepét, amelyből sok csatát én szoktam nyerni. Ezért is vagyok büszke és érzem azt, hogy az idei egy jó év volt eddig” – tette hozzá Sainz, aki harminc megszerzett pontjával a világbajnoki pontverseny tizenegyedik helyén áll.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!