Felsőcsatár

2015.07.26. 19:02

Ez volt a végső csata Felsőcsatáron?

Felsőcsatár – Kratochvill Attila lett ismét a polgármester, ő korábban már nyolc évig vezette a települést.

Budai Dávid

Fotó: Szendi Péter

Az októberi választásokat hat szavazattal ugyan elveszítette Lendvai Gáborral szemben, azonban most 22 szavazattal tudott nyerni. 

Időközi választásokat tartottak vasárnap Felsőcsatáron. A tét nagy volt, hiszen a választást azért kellett kiírni, mert az ősszel megválasztott képviselő-testület és az októberben hivatalba lépett Lendvai Gábor polgármester annyira nem tudtak együttműködni, hogy ellehetetlenült az önkormányzat működése, ezért inkább feloszlatta magát a képviselő-testület. Múlt héten mindkét polgármesterjelölt Kratochvill Attila és Lendvai Gábor is alacsonyabb részvételt jósolt az októberinél, ám úgy tűnik, a településen élők egyáltalán nem voltak érdektelenek. Góber Jánosné elmondta, ő októberben nem szavazott, mert nem érezte annyira fontosnak, most azonban már másképpen látja, ezért jött voksolni. Megtudtuk, mindkét polgármesterjelölt választási gyűlésén ott volt, az ott elhangzottak után hozta meg a végső döntését.

Kratochvill Attila korábban két cikluson keresztül vezette a falut, most ismét ő foglalhatja el a polgármesteri széket

21 óráig a négy megválasztott képviselőjelölt nevét nem tudtuk meg, így az sem derült ki, hogy együtt tud-e működni a frissen megalakult képviselő-testület és a régi-új polgármester.

Az már délután látszott, hogy megmozgatta a falu lakosságát a vasárnapi időközi választás, mivel öt órakor már 220-an mentek el szavazni abból a 419 főből, akik a névjegyzékben szerepeltek. Ez csaknem megegyezik az októberi adatokkal, mivel akkor összesen 246-an szavaztak. Horváth Eszter jegyző vasárnap este hat órakor úgy tájékoztatott, hogy szinte biztosan elérik az októberi számokat, mivel ekkora már 240-en adták le voksukat. Hozzátette, ez jó eredménynek számít, hiszen a nyári időszak nem szokta meghozni a szavazók kedvét, ráadásul a szabadságolások miatt sokan nem is tartózkodnak a településen. Végül összesen 258-an járultak az urnákhoz, ami minden várakozást felülmúlt, mivel arra senki nem számított, hogy többen szavaznak, mint ősszel.

Feigl Imre, a Falco egykori kosarasa is leadta szavazatát. Feleségével, Feigl-Köntés Nórával és két kisfiával, Marcival és Ádámmal érkezett. Fotó: Szendi Péter

A 258 leadott szavazólapból hat volt érvénytelen. 115 szavazatot kapott Lendvai Gábor és 137-et Kratochvill Attila. A választási bizottság elnökétől,Hölczl Györgytől megtudtuk, a szavazók egész nap folyamatosan érkeztek a művelődési házba, hogy leadják voksukat. A reggeli háromnegyed kilenckor tartott mise és az ebéd utáni időszak volt a legerősebb, ahogyan az várható is volt, ekkor jöttek a legtöbben. Összesen 11 képviselő- és két polgármesterjelöltre lehetett szavazni vasárnap.

Ahogyan korábban megírtuk, a falu gyakorlatilag kettészakadt az őszi választások után, mivel a falu egyik fele Kratochvill Attilát, míg a másik fele Lendvai Gábort támogatta. Egyelőre korai volna megmondani, hogy a választási eredmény visszaállítja-e a békét a faluban, vagy ez csak elmélyíti az ellentéteteket. Bízunk benne, hogy az előbbi fog történni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!