Felsőjánosfa

2015.04.24. 17:57

A múlt hangulatában

Felsőjánosfa - Az elmúlt hétvégén adták át a szebb napokat is látott, valamikor kisközségi iskolaként funkcionáló közösségi házat.

Páti Diána

Az épület kívül és belül is megszépült, a közösségi térben testedzőgép, pingpongasztal és számítógépek is állnak a falu lakói rendelkezésére. A terem 15-20 fős társaság befogadására alkalmas, így a jövőben baráti összejövetelek, kisebb rendezvények meghatározó színterévé válhat. A felújítás önerőből, sok közösségi munkával, és az adósságkonszolidációban nem részesülő települések részére nyújtott támogatásból valósult meg. Erről Némethi Zoltán beszélt, amikor megnyitotta az egész délután tartó eseményt, amellyel egybekötve egy iskolatörténeti kiállítást rendeztek be az új közösségi teremben. Régi fényképek, osztálynaplók, füzetek és padok idézték fel a múlt hangulatát. Az épületben hosszú évekig működő iskola történetét Grózinger István alpolgármester ismertette, majd felkérték Horváth Ernőné, Lonci nénit, a falu egykori tanítóját és kultúrházvezetőjét, hogy leplezze le a felújítás alkalmából elhelyezett emléktáblát. Lonci nénit külön is köszöntötte a település közössége, elismerve ezzel a több évtizedes áldozatos munkáját, amit a faluért tett. Horváth Ernőné köszönőbeszédében felidézte a kezdeteket, derűs emlékeket, és örömét fejezte ki, hogy sok-sok volt tanítványát láthatja a közönség soraiban. Az átadó ünnepségen részt vett a térség országgyűlési képviselője, V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztését és a hungarikumokért felelős államtitkára. Avatóbeszédében egyebek mellett méltatta a „mindig virágos" falut, a közösség összetartó erejét, és sok sikert kívánt ahhoz, hogy a házat értelmes és érdekes tevékenységgel töltsék meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!