Vb2022

2022.11.21. 19:00

Bízik a lengyelekben - A C-csoport szakértője: Guzmics Richárd

A szombathelyi születésű Guzmics Richárd a Haladásban kezdett el futballozni, 2005 és 2014 között szerepelt zöld-fehérben, tagja volt a 2008/2009-ben történelmi bronzérmet szerző csapatnak. Majd 2014-ben a lengyel első osztályú Wisla Krakówhoz igazolt, ahol három szezont játszott, a krakkóiak egyik kulcsemberévé nőtte ki magát. Ezt követően két évig szerepelt Kínában, majd következett a Slovan Bratislava, a Mezőkövesd, végül nevelőegyesületében fejezte be a pályafutását. A magyar válogatott kulcsembereként vett részt a 2016-os Európa-bajnokságon, 28-szor öltötte magára a címeres mezt.

Vas Népe

– Néhány hete éppen Lengyelországban voltam, ugyanis miután volt klubom, a Wisla megtudta, hogy befejeztem a pályafutásomat, egy szép ünnepség keretében elbúcsúztatott – tudtuk meg Guzmics Richárdtól. – Nagyon jólesett a gesztus. Két legenda, a 108-szoros válogatott Jakub Błaszczykowski és a 60-szoros válogatott Marcin Wasilewski is részt vett a búcsúztatásomon. Egyébként sok barátom van Lengyelországban, akikkel tartom a kapcsolatot. A lengyelek igazi focinemzetként nagyon szeretik a futballt, az ország már lázban égve várja a vb-t és sokat várnak a válogatottjuktól. Miért is ne tennék, hiszen a csapatuk tele van nemzetközi szinten is jegyzett, klasszis futballistákkal. Általános vélekedés, hogy a csapatnak oda kell érnie csoportjában legalább a második helyre – Argentína mögött. De jó a sorsolásuk, az utolsó csoportkörben játszanak a végső győzelemre is esélyes argentinokkal, ha szerencséjük van, addigra a lényeges kérdések már eldőlnek. Ugyanakkor figyelni kell a mindig hajtós, agresszív Mexikóra is, Szaúd-Arábia pedig az egyik olyan csapat, amely a legkönnyebben alkalmazkodik a körülményekhez – vagyis veszélyes a csoport. De én bízom a lengyelekben!

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!