Vb2022

2022.11.21. 07:00

Nincs könnyű mérkőzés a vb-n - A B-csoport szakértője: Halmosi Péter

Haladás legendás alakja, a 35-szörös válogatott Halmosi Péter Szombathelyről elszerződve Debrecenben futballozott roppant eredményesen, külföldön pedig az osztrák Grazer AK-ban, az angol második ligás Plymouthban és az első osztályú Hull Cityben szerepelt. Két és fél évnyi angliai légióskodása után 2010 februárjában tért vissza nevelőklubjába, a Haladásba. Halmosi 43 évesen is rúgja a labdát, a megyei I. osztályban bajnoki címre törő Király SE gólerős játékosa

Vas Népe

Fotó: © Unger Tamás

– Bátran ki merem jelenteni, hogy ma már nincsenek kiscsapatok nemzetközi klubszinten, amire jó példa a Bajnokok Ligája vagy az Európa Liga, de ezt bizonyítja a Ferencváros kiváló szereplése is – vélekedett Halmosi Péter. – Már teljesen mindegy, hogy milyen országról beszélünk, biztos vagyok benne, hogy nem lesz könnyű mérkőzés a világbajnokságon. Ha a B csoport összetételét nézzük, egyértelműen az angolok a favoritok, véleményem szerint meg is kell, hogy nyerjék ezt a kvartettet. Viszont egyáltalán nem lesz könnyű dolguk az előbb elmondottak alapján. Jó eséllyel most is ott lesznek a végelszámolásnál, de az angol válogatottból most már nagyon hosszú ideje hiányzik valami pici plusz ahhoz, hogy egy ilyen rangos tornát meg tudjanak nyerni. Wales – évek óta Balere épül a nemzeti csapatuk, amelynek stílusa erősen hajaz az angolokéra. A walesi foci leginkább az angol második vonaltól nyomon követhető, a Premier League azonban egészen más világ, hiszen ott angolok is csak elvétve vannak a csapatokban. Walest a klasszikus ívelgetős, erő- és célfutball jellemzi, de a jelenlegi csapat nagyban függ Bale formájától. 

- Az USA és Irán pedig abszolút sötét ló, nem tudni, mire lehetnek képesek. Halmosi Péter sem tudott megjelölni egyetlen konkrét favoritot sem. Mint mondta, a délamerikai együttesekben sosem lehet tudni, hogy milyen potenciál lakozik. – Nagyon pedzegetik az argentinokat, mert ez lesz várhatóan Messi utolsó vb-je, amit meg akarnak neki nyerni. Ez egy nagyon nagy adrenalinfröccs lehet, egy pluszmotiváció a csapatuknak – folytatta Halmosi Péter. – Régebben sokkal könnyebben meg lehetett mondani, hogy ki érhet oda mondjuk az első hatba. De mára láthatjuk, hogy a világ futballja milyen irányba ment el. Hiába beszélnek többen lekicsinylően a Nemzetek Ligájáról, a tény az, hogy a magyar válogatott is fel tudta venni a kesztyűt a németekkel és az angolokkal a csoportjában. Persze a világbajnokság az más, olyan, mint egy kupameccs, ahol egyetlen mérkőzésen el lehet kapni bárkit, viszont ehhez azt is hozzá kell tenni, hogy ezeken a tornákon a nagyok nagyon fel tudják magukat szívni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!