Foci

2006.09.30. 02:26

Bükön játszik a listavezető Ajka

Körkép (pa) - A labdarúgó NB III-ban ma négy órakor a Sárvár Csesztregen lép pályára, hat órakor pedig a Bük az Ajkát fogadja. Holnap négy órától a Répcelak Kapuváron vizitál.

Mórocz Zsolt

A bükiek számára nem kisebb ellenfél jutott erre a napra, mint a veretlen, mindössze egy döntetlent begyűjtő éllovas Ajka csapata.

- A nagyszerű mutatókkal rendelkező Ajka a bajnokság egyik kiemelkedő csapata, így ma is ők az esélyesek, ám a futballban semmi sem lehetetlen. Bíznunk kell magunkban, és a tőlünk telhető legjobb teljesítményt kell nyújtanunk - adta ki az ukázt a büki tréner, ifjabb Molnár Károly. - Nagy K. három sárga lapos, Vinkovics pedig sérülés miatt alig edzett a héten. Összeállítás: Marton - Sátori, Németh Z., Németh P. - Pomázi (Homor), Vadász, Pajor, Böcskör - Niksz, Vinkovics (Imre), Pezenhófer.

Már a tabella harmadik helyén állnak a sárváriak, akikre ma a nyolcadik helyezett Csesztreg csapata vár.

- Duplán nehéz a dolgunk, hiszen nem elég, hogy egy jól védekező csapat lesz az ellenfelünk, hanem még a szűk, és száraz időben kemény pályával is meg kell birkóznunk. Nálunk komolyabb csapatok is elvéreztek már Csesztregen, a kupában a Siófokot verték ki a zalaiak. Az adódó helyzeteinket lehetőség szerint százszázalékosan kell kihasználnunk. Horváth Lajos még eltiltott, Viszket pedig beteg volt a héten - mondta Haraszti Zsolt, a Sárvár edzője. Összeállítás: Tóth J. - Szabó I., Sipos, Pupp, Fábián - Csernák, Ádám, Fehér (Viszket), Tóth P. - Nagy A., Beke.

Múlt szombaton a szomszédvári rangadón 1:0-ra nyert a Csorna ellen a Répcelak, holnap pedig ismét egy preztízsmérkőzés vár a vasiakra, a 12. helyezett Kapuvár otthonában játszanak.

- Nem futballoztunk szépségdíjasan a Csorna ellen, de az ismert csatárproblémáink miatt nem is szépen, hanem elsősorban célratörően kell játszanunk - felelte érdeklődésünkre Varga József, a Répcelak edzője. Elmondta: tisztában vannak azzal, hogy négy vereség után egy harapós Kapuvár vár rájuk. A tréner hozzátette, hogy ha totóznia kellene, akkor X-et vagy 2-est tenne a mérkőzésre... Lima három sárga lapja miatt nem játszhat. Összeállítás: Dold - Pongor, Szabó R., Tompos, Szandi - Németh G. (Kovács), Kiss T., Varga G., Mészáros, Pockmecz - Le-gáth.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!