Foci

2006.09.02. 02:26

Fenyvesi nem játszhat

Szombathely-Újperint (fp) - A múlt heti válogatott szünet után folytatódik a női labdarúgó NB I. A két forduló elteltével hatpontos WHC-Viktória ma 16 órától a Király Sportlétesítményben a Győri ETO-val meccsel.

Mórocz Zsolt

Az Írist 7:0-ra, a Debrecent 4:0-ra verték a szombathelyiek, akiknek ezzel nincs okuk az elbizakodottságra, hiszen eddig az osztály gyengébb csapataival találkoztak.

- Talán a két legkönnyebb ellenfélen vagyunk túl, ám most komolyabb erőpróba következik. A Győr fiatal, egységes, hajtós, 4-3-3-as hadrendben felálló csapat. Támadósorában több remek focistával: Jakab Rékával és Ferencsik Evelinnel, a kapuban pedig az utánpótlás-válogatott Stoiber Mónival. A három pont megszerzése a célunk, amit nehezít, hogy Fenyvesi Judit bokasérülése, amit a válogatott edzőtáborában szedett össze, nem jött rendbe. Helyette, de nem a helyén Rácz Zsófia, illetve később Szuh Erika játszik - bocsátotta előre Markó Edina edzőnő, aki - ha megérkezik a Magyar Labdarúgó Szövetségtől az ideiglenes játékengedélye - kezdőként számít a válogatott hálóőr, Szvorda Melindára.

A hazaiak tervezett csapata: Szvorda (Papp E.) - Kovács, Szanyi, Megyeri, Tóth E. - Horváth, Tálosi - Rácz (Szuh), Görög, Tóth G. - Fehér.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!