2006.11.08. 03:29
Tovább küzd a Haladás
Szombathely - A Haladás menedzsmentje, valamint a tulajdonosi kör sem nyugszik bele a csapatot sújtó 11 pontos levonásba. Tegnap a városházán tartott sajtótájékoztatón elhangzott, a klub a legvégsőkig elmegy az igazáért.
A Szombathelyi Haladás ügyvezetője, Dobány Lajos a problémát kirobbantó soroksári mérkőzésről elmondta: tény, hogy Dallos Gábor kettős játékengedély hiányában lépett pályára. Az öltözőben Fábián játékvezető jelezte a hiányosságot a Haladás technikai igazgatójának, Nagy Lászlónak, aki azonban váltig állította - természetesen abban a tudatban, hogy ő Dallos igazolását kikérte az MLSZ-től -, hogy minden szükséges okmánnyal rendelkezik az utánpótláskorú labdarúgó. Dallos játszott, majd kiderült, hogy nincsenek rendben a papírjai, ezért a Soroksár óvott. Az ügyvezető szerint elkerülhető lett volna a komplikáció, ha a technikai vezető megosztja a problémát a szakmai stábbal, a mendzsmenttel: ebben az esetben Dallos nem játszott volna. Az eset után Nagy László elismerte felelősségét, benyújtotta a lemondását. Jelen pillanatban ideiglenesen Vörös Csaba látja el a technikai teendőket, a poszt végleges betöltéséről a későbbiekben döntenek.
Az ügy azonban nem ilyen egyszerű: nemcsak a zöld-fehér klub hibázott, legalábbis a Haladást képviselő ügyvédek beszámolójából ez derült ki.
Elsőként dr. Kövesdi Zoltán számolt be az elmúlt hetek, hónapok történéseiről. A Haladás annak rendje és módja szerint benyújtotta Dallos iratait az MLSZ igazolási és átigazolási bizottságához. Kiderült, a Ferencvárostól hiányzik egy irat, amely miatt a kettős játékengedély egyik részét nem adhatta ki az MLSZ. Időközben a Fradi postázta a hiánypótlást, azonban az irat a szabadságolások miatti káoszban jó ideig lapult egy asztalon. Jellemző az MLSZ-ben uralkodó viszonyokra, hogy miután minden szükséges irat együtt volt, elfelejtették értesíteni a Haladást. A soroksári óvásra utalva az ügyvéd kifejtette, a szabálykönyv egyértelműen rögzíti, hogy bírói műhiba történt, játékengedéllyel nem rendelkező játékos ugyanis nem léphet pályára. Bírói műhiba esetén a versenykiírás újrajátszást rendel el. Ezt az érvet nem vették figyelembe a másodfokú tárgyaláson. Az eset pikantériája, hogy igazolás nélkül még jegyzőkönyvbe sem kerülhet, vagyis a kisapdra sem ülhet le a játékos - Dallos esetében egészen pontosan nyolc játékvezető hunyt szemet a hiányosság felett.
Dr. Horváth Péter, a szombathelyi klubot képviselő másik ügyvéd kitért arra is, hogy a Soroksár óvását nem vehette volna figyelembe az MLSZ, ugyanis a fővárosi csapat például egy olyan paragrafusra hivatkozva óvott, amely nem is létezik: az MLSZ eljárási hibát vétett, amikor mégis tárgyalta az ügyet. Az MLSZ hivatalból sem vizsgálódhatott volna a korábban lejátszott BKV, illetve CVSE elleni meccsekkel kapcsolatban, ugyanis utólag erre a versenykiírás mindössze ötnapos haladékot ad - szemben a közhiedelemben élő 180 nappal. Újabb súlyos hiba az MLSZ részéről. A Haladással szemben lefolytatott eljárás sok sebtől vérzik, a fellebbviteli bizottság saját versenykiírását nem vette figyelembe a tárgyaláskor.
Mindkét ügyvéd kiemelte, hogy az illetékes szervek elismerték a hibájukat, hiszen a játékvezetők és az egyelőre még megfoghatatlan MLSZ-munkatársak ellen is fegyelmi vizsgálat indult. Ugyanakkor ennek ellenére sem csökkentették a büntetés mértékét, jogerősen is levonták a 11 pontot. Érdekes volt az MLSZ-munkatársak tárgyalási stílusa, az ügyhöz való flegma hozzáállása. Érezhető volt, hogy a Haladás ügyében csak formaság a tárgyalás, már megszületett az ítélet. Dr. Horváth Péter megjegyezte: a fellebbviteli bizottság a zárt ajtók mögött olyan gyorsan döntést hozott, hogy még átlapozni sem volt ideje a Haladás által benyújtott iratokat, nem hogy érdemben megfontolni.
Dobány Lajos, dr. Kövesdi Zoltán, dr. Horváth Péter és dr. Czeglédy Csaba leszögezték: a legvégsőkig elmennek igazukért. Még az MLSZ elnökségéhez, a Sport Állandó Választott Bírósághoz és az UEFA sportdöntő bíróságához fordulhatnak. És természetesen ha kell, fordulnak is.
Elhangzott, pénteken az MLSZ elnöke, Kisteleki István fogadja a szombathelyi delegációt, és Wágner László, a játékvezetői testület elnöke is tárgyalóasztalhoz ül Dobány Lajosékkal.
Nem nyugszunk bele a döntésbe, hiszen nem csak mi hibáztunk, aránytalan a büntetés. Amíg kompromisszumos megoldás nem születik, addig harcolunk az igazunkért. Remélhetőleg Kisteleki Istvánnal és Wágner Lászlóval sikerül oly mértékben tisztáznunk a dolgokat, hogy elegendő lesz ügyünket csak az MLSZ elnöksége elé vinni. Sokan kérdezik tőlem, milyen állapotban vannak most a játékosok. Büszke vagyok arra, hogy egy olyan közösséget, olyan keretet sikerült kialakítanunk a Rohonci úton, hogy a történtek után sem kell módosítanunk a célkitűzést. A fiúk kijelentették, hogy bárhogyan is végződjön az ügy, ők a pályán fognak bizonyítani, megpróbálják megnyerni a bajnokságot - zárta a sajtótájékoztatót Dobány Lajos.