Foci

2007.02.15. 03:28

Venczel aláírt Celldömölkre

Celldömölk (tg) - Frissen szerződtetett támadójának, Venczel Balázsnak köszönhetően 2:2-es döntetlent játszott az NB II-es házigazda CVSE NB III-as ajkai vendégével.

Tóth Gábor

- Venczel Balázzsal megegyeztünk, nálunk folytatja a pályfutását - tudtuk meg a legfontosabb információt Szentgyörgyi Jóízseftől, a Celldömölki VSE edzőjétől. - Fiatalkora ellenére is rutinos, jó képességű támadóval erősödtünk. Remélem tavasszal Vencezel segítségével könnyebben megkapaszkodunk a másodosztályban - fontos gólokat várok tőle.

A Haladásban nevelődött, az NB I-ben korábban a Honvédnál, legutóbb pedig Kaposváron futballozó támadó fél éves szerződést kötött a celli klubbal. Venczel érkezésével uyganakkor Szalai Krisztián létszámfölöttivél vált, aki most csapatot keres magának. Tovvábi érkezők már nem lesznek Cellben, teljes a keret.

Szentgyörgyi József a Szép - Gombos, Bodor, Balogh (Sallér), Fábián - Zsömlye (Szalai T., Vánkos), Manganelli, Palkovics (Győrvári), némeh A. (Marius) - Fonnyadt, Venczel összeállításban küldte pályára csapatát az Ajka ellen. A mérkőzésen végig a házigazda irányított, a gólnélküli első félidő után azonban a második játékrész elején váratlanul mégis a vendégek tettek szert kétgólos előnyre. A láthatóan jó erőben lévő Venczel két találatának köszönhetően azonban a hazaiaknak sikerült kiegyenlíteniük. Jó játékkal rukkolt elő az új játékosok közül Manganelli Attila, és a betegségéből lábadozó Mariann Marius is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!