Foci

2007.03.24. 03:27

A Sopron a vendég Répcelakon

Körkép (pa) - A labdarúgó NB III. 16. fordulójában ma fél négykor a Bük Csesztregre látogat, holnap ugyanebben az időpontban a Répcelak a Soproni VSE-t, a Sárvár a Jánossomorját fogadja.

Németh Zoltán

Tavasszal eddig két vereség szerepel a répcelakiak neve mellett, igaz, egyik mérkőzésnek sem a vasiak voltak az esélyesei. Ezúttal sem ők a favoritok, hiszen a legutóbb a Sárvárt legyőző, második helyen álló Soproni VSE érkezik Répcelakra.

- Alaposan belehúztunk, hiszen sorozatban játszunk a tabella elején lévő gárdákkal, akik ráadásul a télen még erősödtek is - fejtegette Varga József, a répcelakiak mestere.

- Az eddigi két vereség nem vette el a kedvünket, hiszen egyáltalán nem játszottunk alárendelt szerepet az Ajka és a Pápa ellen sem. Ha a játékosok elhiszik, hogy van keresnivalójuk, akkor holnap megkezdheti a gárda a pontgyűjtést - reménykedett a tréner. A kapus Dold egymeccses eltiltását tölti. Összeállítás: Horváth G. - Pongor (Kiss T.), Szabó, Tompos, Varga G. - Szalai (Legáth), Kiss T., Mészáros, Süle, Németh G. (Pockmecz) - Bíró.

A két idei meccsén mindössze egy pontot gyűjtött a Sárvár. A nem túl rózsás kezdést követően holnap az utolsó előtti Jánossomorja ellen végre begyűjthetik a három pontot.

- A jánossomorjaiak megerősödtek a télen, három mosonmagyaróvári játékost és két szlovák csatárt is igazoltak, ennek ellenére nem tartunk tőlük. A legutóbbi hazai döntetlen után ezúttal végre nyerni szeretnénk - tudatta Haraszti Zsolt, a Rába-partiak edzője. A zöld-fehéreknél nincs sérült és eltiltott. Összeállítás: Tóth J. - Horváth L., Varga J., Sipos, Pupp - Szabó I. (Márkus), Vadász, Fehér, Tóth P. - Németh G. (Csernák), Beke.

Ifjabb Molnár Károly tanítványai a tabellán eggyel előttük álló, ám a vasiakhoz hasonlóan 23 pontos Csesztreghez látogatnak.

- Az amúgy is szűk keretünkből négy-öt játékos folyamatosan hiányzik, ennek ellenére Csesztregen is szeretnénk jól szerepelni - jelezte a Bük trénere, ifjabb Molnár Károly. Nagy Krisztián és Savanyó eltiltását tölti, Neczpálnak arcüreggyulladása van, Niksz a combjával maródi, Vajda makacs saroksérülése miatt nem játszhat. Összeállítás: Marton - Sátori, Németh Z., Németh P. - Antal, Bozóki, Pajor, Homor - Vinkovics, Pezenhófer, Németh B.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!