2007.03.29. 02:28
Fradi-siker a gálameccsen
Kőszeg (vas) - Az NB II-es labdarúgó-bajnokság Keleti-csoportjának éllovasa, a Ferencváros csapata hírverő mérkőzésen lépett pályára, és közönségszórakoztató játékkal 9:0-ra győzött.
Az NB II-es labdarúgó-bajnokság Keleti-csoportjának első helyén álló Ferencváros csapata Kőszegen lépett pályára jótékonysági mérkőzésen. A Fradi komplett kerettel érkezett, csak három játékos hiányzott: Balog, Kemenes és Laczkó. A találkozó előtt köszöntötték Bognárt a 28., Lipcseit a 35. születésnapja alkalmából, valamint a kőszegi labdarúgócsapat szakosztályvezetőjét, Földesi Jánost, aki 750. alkalommal ült a kispadon játékosként, edzőként, illetve vezetőként. A vendégeket mintegy 200 szimpatizáns kísérte el, akik végig lelkesen buzdították csapatukat. A találkozó nagy Fradi-fölényt hozott, Tököli már a 3. percben megszerezte a vezetést együttesének, amit aztán kilenc perccel később Lipcsei egy bal felső sarkos bombával növelt kétgólosra. A 21. percben egy kapufáról kipattanó labdát Jovánczai passzolt a kapuba, majd a 38. minutumban a védők közül kilépő Deme a kapust kicselezve helyezett a hálóba. A hazaiak előtt két lehetőség adódott, Kutics elől kellett Szabónak felszednie a labdát, illetve Slankovits jobb alsó sarokba tartó lövését hárította. A szünet után a cserék kaptak lehetőséget mindkét oldalon, ám továbbra is jó játékot látott a publikum. Az 58. percben Brettschneider szépségdíjas találatot szerzett: a mellel átvett labdát kapásból rúgta 16 méterről a kapu jobb oldalába. Ezután a Kőszeg is betalált, ám a gólt lesállás miatt érvénytelenítette a bíró. Sőt, a 71. percben megszületett a hazai gól, de ez egy balszerencsés öngól volt Hotváth Zs. részéről. A vasiak küzdöttek a becsületgólért, a 80. percben nagyon közel kerültek hozzá; ügyes labdakihozatal után balról Gugcsó adott be, ám az utolsó pillanatban Németh elől Dragóner szögletre mentett. A félidő végén az elfáradó védelem hibáit kihasználva még Bartha volt eredményes kétszer, majd Horváth D. állította be a 9:0-ás végeredményt. Az osztálykülönbség ellenére a Kőszeg jól helytállt, a publikum pedig remekül szórakozott a gólgazdag találkozón.