2007.07.04. 02:29
Harminckét gól
Szombathely - Parádés szezont tudhat maga mögött az NB II-ben végül ezüstéremig jutó Haladás futballistája, Andorka Péter. A támadó 32 góllal terhelte meg az ellenfelek hálóját, ezzel a gólkirályi címet is kiérdemelte.
- Nemcsak én zártam eredményes idényt, hanem a csapat is jól teljesített - fogalmazott Andorka Péter. - Erre a legjobb bizonyíték az, hogy a Haladás a pályán megnyerte a bajnokságot. Remekül sikerült az alapozásom, a felkészülési meccseken sok gólt lőttem, és a bajnoki rajtot is jól elkaptam. Amikor pedig az ember kellő önbizalommal futballozik, akkor sok minden összejön neki. A társak is érezték, hogy fut a szekér, rendre rám játszottak, alám dolgoztak - a csapattársaim nélkül nem szerezhettem volna ennyi gólt. Az is kedvezett nekem, hogy erőteljes támadójátékot játszottunk, ilyenkor pedig fontos szerep hárul egy csatárra. Ráadásul Artner Tamás nagyon bízott bennem, így felszabadultan játszhattam. Az idei bajnokságban minden összejött, néha talán szerencsém is volt, de még egyszer mondom, a csapat, a társak nélkül nem zárhattam volna ilyen sikeres szezont.
- Ilyen jól sikerült szezon után bizonyára akadtak kérők?
- Igen, érdeklődtek irántam. Ám Magyarországon nem szívesen futballoznék másik csapatban. Azt viszont nem tagadom, hogy külföl-dön szívesen kipróbálnám magam. Tapogatózás volt is külföldről, de konkrét ajánlat nem érkezett. Egyébként még egy évig szerződés köt a Haladáshoz, most az a dolgom, hogy az NB I-be segítsem a gárdát. Ennek megfelelően nem is foglalkoztattak a különféle ajánlatok, a jövőmmel ráérek még foglalkozni.
- Új az edző, formálódik, átalakul a csapat. Mit vár a következő szezontól?
- Artner Tamást jó edzőnek tartom, de Csertői Aurél is felkészült szakember. Bizonyára nem véletlenül nyert Magyar Kupát a Fehérvárral. Egy játékosnak pedig az a dolga, hogy azzal a trénerrel dolgozzon együtt, akit a vezetők, a tulajdonosok kijelölnek a csapat élére - nem lesz probléma az edőváltásból. A Haladástól természetesen bajnoki címet várok, bár szerintem az idén nehezebb lesz a dolgunk, erősebb lesz a bajnokság, több csapat is jó eséllyel pályázik a végső győzelemre. Annak mindenképpen örülök, hogy a csapat zöme együtt maradt, nagy kérdés, hogy mennyire sikerülnek az erősítések. Azt például már most aláírnám, hogy én csak 15-18 gólt szerzek jövőre, viszont a Haladás bajnok lesz. A gólkirályi címemet egyébként az idén is odaadtam volna a bajnoki aranyért.