Foci

2008.04.03. 02:29

Csertői Aurél mondatai

Szombathely, Budapest (tg) - Az MLSZ fegyelmi bizottsága eljárást kezdeményezett Csertői Aurél ellen, mondván, hogy a Haladás edzője megkérdőjelezte a bajnokság tisztaságát.

Tóth Gábor

A Haladás vasárnap a Barcs otthonában lépett pályára, 1:1 lett az eredmény. A mérkőzésen Berger játékvezető a zöld-fehérek két gólját is érvénytelenítette. A listavezető NB II-es szombathelyi labdarúgó-csapat trénere, Csertői Aurél meglehetősen ingerülten nyilatkozott lapunknak a találkozó után. Két szabályos gólunkat sem adta meg a játékvezető, ami gusztustalan és vérlázító. Úgy látszik, már az NB II-es bajnokság is irányított. A sportnapilapban a következő edzői vélemény jelent meg: Ebben a gyenge magyar futballban legalább a sportszerűség maradna meg... A játékvezető két szabályos gólunkat nem adta meg, úgy látszik, hogy már a másodosztály is irányított.

A Magyar Labdarúgó Szövetség illetékesei nem mentek el szótlanul Csertői mondatai mellett, a fegyelmi bizottság eljárást kezdeményezett. Az indok: a tréner megkérdőjelezte a bajnokság tisztaságát.

Vörös Csabától, a Haladás technikai vezetőjétől megtudtuk, az MLSZ hivatalosan még nem értesítette a klubot, de az eljárás tényét telefonon megerősítették. A hétvégén Csertői még minden probléma nélkül leülhet a kispadra, jövő héten kedden viszont valószínűleg jelenése lesz a fegyelmi bizottság előtt. A szakembernek a Fehérvár edzőjeként már többször meggyűlt a baja a bizottsággal, akkor több mérkőzésről is eltiltották a kispadtól. 2007 októberében viszont már a Haladás trénereként kapott írásbeli megrovást. Mégis, ebben a szezonban a barcsi eset az első komolyabb MLSZ-ügye a trénernek, elképzelhető, hogy ismét megússza egy figyelmeztetéssel, legrosszabb esetben pénzbírság vagy megint eltiltás vár rá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!