Foci

2008.06.18. 02:27

A vépiek sorsa még bizonytalan

Győr (pa) - Bár vasárnap véget értek a labdarúgó NB III. Bakony-csoportjának küzdelmei, egyelőre nem tudni pontosan, hogy négy vagy öt csapat búcsúzik-e a harmadik vonaltól.

Vas Népe

A 2007/2008-as bajnokságban 18 csapattal rajtolt a Bakony-csoport mezőnye, ám a téli szünet alatt a Márkó visszalépett, míg a soproni NB I-es futballcsapat megszűnése miatt a Sopron II. sem indult el az 2008-as idényben. Így tehát 16 csapat vágott neki a tavaszi szezonnak. A versenykiírás szerint a bajnokság végén öt csapat esett volna ki az NB III-ból, így azonban könnyen lehet, hogy csak négyen búcsúznak. Márpedig ebben az esetben a 14. helyen végzett Vép megmenekül.

- Egyelőre nem tudom megmondani, hogy négy vagy öt csapat esik-e ki az NB III-ból - felelte érdeklődésünkre Hofbauer János, a Bakony-csoport versenybizottságának titkára. - Annyi bizonyos, hogy a 15. Kapuvár és a 16. helyezett Keszthely kiesett. Az is biztos, hogy ősztől csak 16 csapatos lesz a Bakony-csoport, a megyei bajnokok közül eddig a Győr-Moson-Sopron megyei Lipót és a Veszprém megyei Ajka-Padragkút jelezte indulási szándékát. Elvileg nálunk indul az NB II-től búcsúzó Motim, és a Szombathelyi Haladás amatőr együttese is a Bakony-csoport résztvevője lehet. De még minden kép- lékeny, így az is, hogy a Vép melyik osztályban indulhat. Ez legkorábban a jövő hét közepére derülhet ki.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!