Foci

2008.09.03. 02:26

Meglepő Király SZE-diadal a Felsőcsatár ellen

Körkép (pa) - A megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság hétvégi fordulójában a Király SZE ellen elveszítette veretlenségét a Felsőcsatár.

Vas Népe

Kőszegfalva-Ják 2:2 (2:1). - Kőszegfalva, 150 néző, vezette: Gergye.

Jó iramú mérkőzésen igazságos döntetlen született. - Gólszerzők: Balogh, Bokor, illetve Dobos, Török. - Jók: Gosztom, Bokor, Balogh (valamennyien Kőszegfalva). - Ifi: 0:10.

Sé-Honvéd-Lukácsháza-Schott Forma Vitrum 2:1 (1:1). - Sé, 80 néző, vezette: Németh T.

A hazai csapat lelkesedése meghozta gyümölcsét. A második félidőben akaratban és játékban is felülmúlták ellenfelüket a séiek, és megérdemelt győzelmet arattak. - Gólszerzők: Dombai, Asbóth, illetve Csizmazia. - Jók: Szalai, Dienes, Faller, Tóth F., ifj. Elekes (mind Sé-Honvéd). - Ifi: 0:0.

Gyöngyösfalu-Alpok-Holding Perenye 3:0 (2:0). - Gyöngyösfalu, 70 néző, vezette: Szalay.

A jól és lelkesen futballozó hazai csapat megérdemelten nyert. - Gólszerzők: Máté R. (2), Vida. - Ifi: 6:0.

Kőszeg-Tanakajd 4:0 (0:0). - Kőszeg, 150 néző.

A helyzetek alapján magabiztos, megérdemelt hazai győzelem született. - Gólszerzők: Lausch (2), Gugcsó, Horváth. - Ifi: 12:0.

Spari FC-Szentpéterfa 1:1 (1:0). - Szombathely, Városligeti pálya, 50 néző, vezette: Pusztai.

A második percben vezetést szerző hazaiak ellen a mezőnyben jobban játszó szentpéterfaiak megérdemelten egyenlítettek a 85. percben. - Gólszerzők: Pulai, illetve Wágner Sz. (11-esből) - Jók: Farkas, Takács G., Marsai, Weinelt, illetve Vörös. - Ifi: 0:9.

Gyöngyöshermán-Szentkirály-Újperint 3:0 (2:0). - Szentkirály, 180 néző.

Egy jól felkészített ellenfelet győzött le a helyzeteit jobban kihasználó hazai csapat. - Gólszerzők: Németh Sz. (3). - Jók: Németh Sz. ( a mezőny legjobbja), Fazekas J., Dénes T., Dénes G., Kopácsi S., Kopácsi G., Horváth K., illetve Horváth Z., Tóth Gy.

Nárai-Csepreg 1:2 (0:1). - Nárai, 80 néző, vezette: Janzsó.

A mérkőzés utolsó percében lőtt, szerencsés góllal nyert a csepregi együttes. - Gólszerzők: Rozmán, illetve Molnár, Farkas A. - Jók: Takács P., Sáfrányos, Kiss, illetve Molnár Cs., Mészáros, Molnár B. - Ifi: 1:4.

Király SZE-Felsőcsatár 3:1 (2:0). - Szombathely-Újperint, Király Sportlétesítmény, 100 néző.

Már az első percben vezetést szerzett a hazai csapat, amely még az első félidőben tovább növelte előnyét. Szünet után kissé ráült az eredményre az újperinti együttes, de egyőzelme így sem forgott veszélyben. - Gólszerzők: Kiss G., Koncz (11-esből), Petrovics, illetve Pezenhófer. - Ifi: 1:5.

A 4. forduló műsora, szeptember 6., 16.00: Kőszeg- Gyöngyösfalu. 7., 16.00: Lukácsháza-Schott Forma Vitrum-Tanakajd, Csepreg-Sé-Honvéd, Felsőcsatár-Nárai, Ják-Király SZE, Szentpéterfa-Kőszegfalva, Újperint- Spari, Alpok-Holding Perenye-Gyöngyöshermán.

v1. Kőszeg32017-36
2. Felsőcsatár32019-66
3. Sé-Honvéd32017-86
4. Gyöngyösfalu31206-35
5. Gy.hermán31205-25
6. Ják31119-74
7. Király SZE21104-24
8. Csepreg31115-54
9. Újperint31113-44
10. Kőszegfalva31116-104
11. Perenye21016-43
12. Lukácsháza31025-93
13. Spari FC30213-42
14. Szentpéterfa30213-42
15. Tanakajd30213-72
16. Nárai30122-51

2. Felsőcsatár32

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!