Foci

2008.09.25. 02:29

Nehéz győzelem

Szombathely - A magyar U17-es labdarúgó-válogatott nem játszott jól az Eb-selejtező második meccsén a bosnyákok ellen, de az utolsó pillanatig küzdött, és 11-esből szerzett góllal győzött.

Vas Népe

15. perc: Ponczók passzát Angyal továbbította Skriba elé, aki 12 méterről alig lőtt a bal kapufa mellé.

55. perc: Ponczók 25 méteres szabadrúgását Ízing csúsztatta a bal kapufa tövére. A visszapattanó labdát Angyal a jobb alsó sarokra lőtte, ám Jajalo nagy vetődéssel szögletre mentett.

64. perc: Ponczók 17 méteres lövése után egy védő lábáról felperdült a labda, és csak centikkel hullott a bal kapufa mellé.

81. perc: Kovácsot csak szabálytalanul tudták megállítani a 16-oson belül. A büntetőt Ponczók a bal alsó sarokba rúgta (1:0).

Az első fordulóban a magyarok 2:2-t játszottak a grúzokkal, míg a bosnyákok 2:1-re kikaptak a csehektől, így mindkét együttesnek létfontosságú volt a győzelem. Ennek ellenére rosszul kedztek a csapatok. Főleg az összjáték akadozott a meccs elején, mert a középpályán rengeteg volt a rossz passz. Az első negyedóra után jegyezhettük fel az első valamirevaló kapura lövést, s ezután a magyar együttes átvette az irányítást. De a mezőnyfölénnyel semmit nem tudott kezdeni a Zsivoczky-csapat, és a zártan védekező ellenfél sem jutott helyzetig, így gól nélküli döntetlennel ért véget az első félidő.

A fordulás után nem hogy változott volna a játék képe, hanem még esett is a színvonal. A magyar válogatott sokáig csak bosszantó hibák egész sorát követte el. A játékrész feléhez közeledve azonban megélénkült a játék, a mieink a kapu elé szorították riválisukat, de a helyzetek kimaradtak. A küzdeni tudásukért azért dicséretet érdemelnek a magyarok, mert a 80 perc rendes játékidő letelte után egy jogos büntetőből megszerezték a győztes találatot. A csapatunk ezzel életben tartotta továbbjutási esélyeit, a bosnyákok viszont sírva távoztak a stadionból.

Zsivoczky Gyula: - Az első félidőben hiába voltunk fölényben, mert a támadásainkban nem volt elég átütőerő. A szünet után a cseréknek köszönhetően feljavult a játékunk, és jogos 11-es góllal nyertünk. Sokat tettünk a győzelemért, megérdemeltük.

Velimir Sztojmics: - Jó mérkőzés volt, de az nagy tragédia, hogy egy jogtalan büntető miatt kaptunk ki. Ez a csoport nagyon erős, a sorsoláskor másoknak kedvezett a szerencse.

A csoport másik mérkőzésén: Csehország-Grúzia 3:2.

A szombati záróforduló programja: Magyarország- Csehoszág (Rohonci út, 17.30), Grúzia-Bosznia-Hercegovina (Bük, 17.30). A mérkőzésekre a belépés díjtalan.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!