Foci

2008.12.16. 03:29

Stabil az anyagi háttér

<b>Szombathely </b> - A Haladás futballistái becsülettel teszik a dolgukat, hiszen remek őszt produkált az NB I. újonca. A sikerhez, a jó folytatáshoz azonban stabil anyagi háttér kell - ez pedig, Dobány Lajos gazdasági ügyvezető szerint biztosított a Rohonci úton.

Tóth Gábor

- A nyáron rögtön 25-30 milliós kiadással kezdtünk - tudtuk meg Dobány Lajostól, a zöld-fehér klub gazdasági ügyvezetőjétől. - Ennyibe került ugyanis, hogy megkapjuk az élvonalhoz szükséges engedélyeket: rendbe kellett rakni a stadiont a lelátóktól kezdve a pályán keresztül egészen az öltözőkig. Továbbá szükség volt minőségi játékosokra, olyan igazolásokra, akik NB I-es szinten is igazi erősítésnek számítanak. Pluszteher az NB III-as csapat fenntartása, valamint meg kellett emelnünk az utánpótláscsapataink számát. Részt vettünk a Magyar Kupában, játszani kell a Ligakupában. Összességében azt mondhatom, hogy ég és föld a különbség egy NB I-es és egy NB II-es csapat működtetése között - anyagi értelemben is.

- Mennyi pénzből gazdálkodott idén a Haladás?

- Az önkormányzat által elfogadott, jóváhagyott költségvetésünk erre az esztendőre 340 millió forint volt. Ezt az összeget nem léptük át, nem mentünk át mínuszba, egyensúlyban van a bevétel és a kiadás. Mindhárom tulajdonos kifizette a rá eső részt, tartozásunk senki felé nincsen. Ez a pénz egyébként ma Magyarországon egy középkategóriás klub költségvetésének felel meg.

- Idén fél szezont az NB II-ben töltött a Haladás, jövőre vélhetően tavasszal és ősszel is az NB I-ben játszik. Ez valószínűleg azt jelenti, hogy 2009-re nem lesz elegendő 340 millió forint.

- Valóban nem. Több pénzre lesz szükségünk, de nagyságrendekkel ettől az összegtől azért nem akarunk eltérni. Tudjuk, hogy hol a határ, a jövőben is - ahogyan eddig már számtalanszor bizonyítottuk - az ésszerűség határain belül költekezünk.

- Emlékeim szerint az NB II-ben nehéz volt szponzort találni. Most könnyebb?

- Sajnos nem adják egymás kezébe a kilincset a támogatók. Pedig korábban sokan azt ígérték, majd ha élvonalbeli lesz a Haladás, akkor mellénk állnak. Nem igazán így történt. Azt nem mondom, hogy nincsenek támogatóink, de igazán nagy szponzort, egy sokmilliós névadót a mai napig nem találtunk. Pedig egy tőkeerős támogató komoly távlatokat nyithatna a szombathelyi labdarúgás előtt.

- Mennyit segítenek anyagilag a szurkolók?

- Az átlag nézőszámunk 6000 fő körül mozog, ám ennek sajnos csak egy része fizető drukker... Ugyanakkor nem lehetünk elégedetlenek: az NB II-ben fél szezonban valamivel több mint 8 millió jött össze belépőjegyekből, ősszel ez az összeg 25 millióra emelkedett - néhány klub biztosan cserélne velünk. Ugyancsak érdekes, hogy míg az ország egyik legnépszerűbb klubjaként tartanak minket számon, addig mindössze 350-370 bérletesünk van. D ez legyen a legnagyobb gondunk.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!