Foci

2009.02.26. 03:28

Hasznos volt a török edzőtábor a Viktóriának

<b>Szombathely</b> - A Viktória FC Szombathely női labdarúgócsapata hasznos hetet töltött Törökországban; a bajnoki rajtig már nem játszik több felkészülési mérkőzést.

Vastag Nándor

A Viktória remekül előkészített pályákon, jó időben egy hétig edzőtáborozott Antalyában, ahol két felkészülési mérkőzést játszott. Az osztrák másodosztályú FC Stattegg ellen 4:1-re győztek a szombathelyiek, a német negyedik ligás 1. FC Fortuna Dresdent pedig 7:3-ra verték. Hétfő óta újra hazai pályán, a Király Sportlétesítményben tréningezik a Markó Edina által edzett gárda, amely a március 7-ei, MTK elleni idegenbeli tavaszi bajnoki rajt előtt több felkészülési meccset már nem játszik.

- Jól sikerült a török edzőtábor, bár az elején kisebb bonyodalmak adódtak - mondta Markó Edina. - A mérkőzéseket szervező török menedzser eltűnt, így az általa lekötött meccsek nem valósultak meg. Szerencsére sok női csapat tréningezett Antalyában, s két találkozót sikerült megszerveznünk a helyszínen. Ugyan alacsonyabb osztályban szereplő csapatok ellen léptünk pályára, de mindkét meccs hasznosnak bizonyult. Rivá-lisaink kemény küzdelemre késztettek minket, de a taktikát, így a 4-3-3-as játékrendszert is tudtuk gyakorolni. Örömteli, hogy a súlyos térdsérülést szenvedett játékosaink közül Várkonyi Orsolya lába bírta a terhelést, rá számíthatok a bajnoki rajton. Tóth Gabriella különböző futóedzéseket végzett Venczel József masszőr irányításával, és úgy tűnik, márciusban már szerepelhet tétmeccsen. Már csak az a kérdés, hogy a kint elvégzett munkára következő bő egy hétben mennyire tudunk építeni, hiszen a saras pályák inkább erőnlétfejlesztésre alkalmasak, mint takti-kagyakorlásra. Mindenesetre napi egy edzéssel készülünk az MTK ellen, meccsünk már nem lesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!