Foci

2009.06.15. 02:28

Bajnok a Viktória FC: örömszavak a mérkőzés után

Szombathely - A mérkőzés után a főszereplők nagyon boldogan, illetve meghatottan nyilatkoztak a bajnoki évről és az aranyéremről.

Vastag Nándor

Barczi Csaba, a Viktória FC elnöke: - Az idényben végig nagyon motiváltak voltak a lányok. A 11 pontos előnyünknél kicsit kiengedtünk, de utána - amikor kellett - újra magunkra találtunk, és magabiztosan hoztuk a meccseket. Másodszor jutottunk az UEFA női kupájába, és remélhetőleg ez olyan helyeken is felkelti az érdeklődést, ahol eddig nem- igen figyelték az eredményeinket.

Szvorda Melinda: - Nagyon boldog vagyok, hogy feltettük az i-re a pontot. Mindig az első arany a legemlékezetesebb, de ez a bajnokság sokkal erősebb és kiegyensúlyozottabb volt, így értékesebb a siker. Különlegességet jelent az is, hogy mindkét fronton nyertünk, ahol indultunk.

Rácz Zsófia: - Nagyon készültünk a Femina ellen, nem akartuk az utolsó fordulóra hagyni a döntést. A mérkőzés nagyon izgalmasan alakult, de úgy érzem, összességében rászolgáltunk a sikerre. Ez az első bajnoki címem, és nagyon örülök neki.

Tálosi Szabina: - Hosszú, de annál sikeresebb szezonon vagyunk túl. Úgy gondolom, az egész éves teljesítményünk alapján megérdemelten nyertünk. 2004 óta több értékes érmet szereztünk, de ez az arany fénylik a legszebben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!