Foci

2010.11.03. 10:18

Európa-liga: Kabát nélkül utazott Eindhovenbe a Debrecen

Arcüreggyulladás miatt nem tartott társaival Eindhovenbe Kabát Péter, a Debrecen támadója a csapat csütörtöki, PSV elleni labdarúgó Európa Liga-meccsére.

MTI

A csatár a Sampdoria vendégeként és a PSV elleni hazai mérkőzésen eltiltás miatt nem léphetett pályára, mivel a Metaliszt Harkiv elleni budapesti összecsapáson kiállították. Rajta kívül még Farkas Balázs, Kulcsár Tamás és Szűcs István maradt ki az utazó keretből sérülés miatt.

A klub honlapjának beszámolója alapján a húszfős keret gépe 9:30 órakor szállt fel a hajdúsági városból és a tervek szerint 13:10 perckor landol a holland városban. Herczeg András vezetőedző szerdán 19 órakor a találkozó helyszínén tart edzést játékosainak, előtte pedig egy játékos társaságában tart sajtótájékoztatót.

A magyar bajnok továbbra is arra vár, hogy megszerezze első pontjait valamelyik európai kupasorozat főtábláján. Ez tavaly a Bajnokok Ligájában nem sikerült, s most, a második számú kupában is egyelőre három vereség a mérlege, ráadásul a gárda mindössze egyetlen gólt szerzett.

Abban bízhat a Debrecen, hogy javuló formát mutat az EL-ben, ugyanis a nyitókörben az ukrán Metaliszt Harkivtól elszenvedett 5-0-ás vereség után a Koman Vladimirral felálló Sampdoria otthonában 1-0-s vereséggel zárt, majd legutóbb a mostani rivális, azaz a Dzsudzsák Balázst foglalkoztató PSV ellen már sikerült betalálni, igaz, így is 2-1-es holland siker született.

A 21:05-kor kezdődő összecsapást követően péntek délelőtt utazik haza a magyar együttes.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!