2011.03.04. 03:27
Felkészültek a vasi csapatok a labdarúgó NB III-ra
A hétvégén elrajtol az NB III-as labdarúgó-bajnokság Bakony-csoportjának tavaszi idénye. A hat - zömében alapos keretfrissítésen átesett - vasi együttes bizakodva várja a pontvadászat folytatását.
- A kiemelt bajnokságban szereplő U17-es és U19-ers gárdánk elsőbbséget élvez - szögezte le Farkas Péter. - Az NB III-as csapat feladata az, hogy a felnőtt mezőnyben biztosítson játéklehetőséget az NB I-es, illetve a két említett korosztályos gárdában kevesebb lehetőséget kapó srácoknak. Szeretnénk a mezőny első felében zárni. Vasárnap a közvetlen élmezőnybe tartozó Sopront fogadjuk, jó lenne legalább pontot szerezni.
A Celldömölki VSE-Mávépcell őszi keretét a Vecséshez igazoló Kovács Szabolcs hagyta el. Érkezett Kalcsó Gábor Veszprémből és Mészáros Dávid Pápáról.
- A biztos bentmaradásnál többre vágyunk, jó lenne legalább az első tíz között zárni - fogalmazott Csákvári Zsolt, a CVSE mestere. - Erre pedig képesnek is érzem a társaságot. Ám vannak problémáink. A bokaműtét után lábadozó Németh I. József csak áprilisban veheti fel a munkát, Baranyai Zsolt a térdével, Kazári Barnabás az Achillesével, Velencei Tibor csonthártyagyulladással, Ambrus Attila lovaglóizom-húzódással bajlódik. Így egy-két hétig vékony lesz a keretünk. Vasárnap a jó erőt képviselő ZTE-hez utazunk, egy pontot szeretnénk elcsípni.
A Büki TK kerete alaposan kicserélődött. Németh Norbert és Vörös Attila Ausztriában, a kapus Sásdi Bálint a Honvéd NB I-es gárdájánál, Németh Viktor Sopronban, Szabó Péter és Savanyó Gábor Lövőn, Szántó Dávid Répcelakon, Ivancsics Detre az SLC-ben folytatja. Érkezett a Haladás VSE-től Molnár Péter, Schreiner Ádám, Jakab Patrik, Szalai Roland, Vépről Derdák Marcell, Gyirmótról Varga Zoltán, Ausztriából Horváth Gábor, Répcelakról Hegedűs Bence.
- Tehetséges, ám fiatal játékosokat igazoltunk, idő kell, míg összeérik a csapatunk - árulta el Takács Gábor, a bükiek trénere. - Van elég pontunk, nagyon remélem, hogy kiesési gondjaink nem lesznek. A célunk ugyanis a jó őszi szereplés ellenére sem változott: a biztos bentmaradás az elsődleges feladatunk. A tavaszt a rutinos, masszív Balatonfürednél kezdjük. Nem mi számítunk az esélyesnek, de jó lenne meglepetést okozni.
A Sárvár FC-től Osvald Márió Ausztriába, Vincze Tibor Uraiújfaluba igazolt. Érkezett ugyanakkor Tancsics Zsolt Ausztriából, Major Márkus és Jenei Alex a Haladás utánptólásától, az ifjúsági együttesből Vass Benjamin és Tóbiás Róbert került fel az első kerethez.
- Csapatunk hasonló erőt képvisel, mint az ősszel - kezdte a sárváriak trénere, Németh József. - A felkészülésünk jól sikerült, szerintem teljesíteni tudjuk a célkitűzést, vagyis a 8-10. helyet megcsíphetjük. Az első bajnokinkon rangadót játszunk, a Répcelakot fogadjuk. Két hasonló erőt képviselő csapat lép pályára, de hazai közönség előtt jó lenne győzni. Tancsics játékára kevés az esély, még nincs engedélye.
A Répcelakból Hajós Attila Balogunyomba, Hegedűs Bence Bükre, Tamási Roland Sopronba igazolt. Helyettük érkezett Balassa Péter Ausztriából, Szántó Dávid Bükről, Varga Gergő Kenyeriből.
- Szeretnénk feljebb lépni jelenlegi pozíciónkból, célunk a biztos bentmaradás - jelentette ki Elekes Zoltán, a répcelakiak edzője. - Ennek érdekében sokat dolgoztunk a télen. Sajnos a porccal műtött Tóth I. Zsoltra legalább három hétig nem számíthatok. A Sárvár vendégeként nyitunk, minden pontra szükségünk van, így nem akarunk vesztesen hazatérni.
A sereghajtó Kőszegi SE-hez Szolyák Tibor, Imre Balázs és Toldi Sándor Ausztriából, Debreczeni Péter Cákról, Németh Gábor Kőszegfalváról, Nemesi Gábor pedig a Király SE-től érkezett. Távozó nem volt. A szakmai munkát a tavasszal új tréner, Neudl Gábor irányítja Kőszegen.
- Próbáltuk erősíteni, frissíteni a keretünket, ugyanis még nem mondtunk le a bentmaradásról - tudtuk meg Neudl Gábortól. - A srácok becsülettel dolgoztak, igyekeztünk jól felkészülni, az erőnléttel talán nem lesz problémánk. Sajnos sok a sérültünk, Bozóki Balázst, Pffeifer Pétert, Lintner Dénest is térdsérülés hátráltatja, rájuk még nem számíthatok. Csornán kezdünk, szeretnénk meglepetéssel nyitni.
NB III., 16. forduló, a vasi csapatok párosítása, szombat, 14.30.: Balatonfüred-Büki TK. Vasárnap, 14.30.: ZTE FC II.-Celldömölki VSE-Mávépcell, Csona-Kőszegi SE, Sárvár FC-Répcelaki SE, Szombathelyi Haladás II.-Sopron.