Foci

2011.08.29. 02:27

Labdarúgó NB III., Bakony-csoport: csak egy vasi pont a 2. fordulóban

Az NB III-as labdarúgó-bajnokság Bakony-csoportjának 2. fordulójában csupán egyetlen pont volt a vasi csapatok termése - a Haladás II. hozta Nagykanizsáról.

Horváth Erika

Haladás: MURSITS - Szvoboda, Jagodics, Nagy B., Farkas - Czafit (Tar), MOLNÁR, Szakály, Ugrai - KALÁSZ, Simon A. Edző: Tóth László.

A nagy forróságban kiegyenlített játék folyt. A Haladás többet birtokolta a labdát, de nagy helyzetek mindkét kapu előtt adódtak, és rendre ki is maradtak. Összességében igazságosnak mondható a pontosztozkodás. - Gólszerzők: Horváth G. (84.), illetve Czafit (53.).

Tóth László: - Céljaink eléréséhez nem kikövezett út vezet. Ilyen pontvesztések (vagy pontszerzések) is kellenek, hogy igazán sikeres csapattá váljunk.

Körmendi FC-Csornai SE 2-5 (1-1). - Körmend, 200 néző, vezette: Varga P.

Körmend: Táncsics - Németh P., Csenterics, Sárközi, BOZÓKI - Takács M. (Kovács Sz.), Balikó, Kiss (Kovács Sz.), Niksz - Takács Á. II., Sipos. Edző: Molnár Károly.

Mindkét csapat támadólag lépett fel. Egy kipattanó labdából a vendégek szereztek vezetést, ezt a hazaiak a szünet előtt egalizálták. A második félidőben folytatódott a koreográfia, a hazaiak futottak az eredmény után. A kapuk váltakozva kerültek veszélybe, de ebből a csornaiak jöttek ki jobban. - Gólszerzők: Niksz (38.), Takács M. (67.), illetve Maidics (23., 50.), Nyerges (68., 89.), Dorogi (83.).

Molnár Károly: - Iskolás korban sem szabad ilyen óvodás gólokat kapni, de sajnos ez van, egyszer hopp, máskor kopp.

Sárvár FC-Móri SE 0-2 (0-2). - Sárvár, 150 néző, vezette: Lovasi.

Sárvár: Szakos - Szabó, Sümeghy, Horváth L., Varga - Pupp (Horváth A.), Tancsics (Fülöp), MÁTHÉ, Csákvári - Fehér, Osvald Márió (Csernék). Edző: Németh József.

A vendég móri csapat nagy lendülettel kezdett, a jó iramú első félidő után három helyzetből vezetett is 2-0-ra. A hazaiak is kidolgoztak szinte százszázalékos helyzeteket, de ezek közül egyiket sem sikerült értékesíteni. A Sárvár az utolsó sípszóig végigküzdötte a mérkőzést, mégis vereséggel zárta. - Gólszerzők: Disztl (16.), Szilágyi (21.).

Németh József: - Taktikus, érett csapat ellen kerestük önmagunkat, de még nem találtunk rá a tavalyi útra.Lombard Pápa Termál FC II.-Répcelaki SE 1-0 (0.0). - Pápa, 50 néző, vezette: Závotka.

Répcelak: Tóth J. - Kiss, BALASSA, Koncz, Balikó - Vágvölgyi (Tóth II. Zs.), VARGA, Csordás, Földvárszki (Takács), Németh - Tóth I. Zs. (Szántó). Edző: Varga József.

Remekül megszervezte védekezését a vendégcsapat, így a labdát többet birtokló hazaiak nem tudtak helyzeteket kialakítani. A második játékrészben is fölényben játszott az NB I-es keretéből is megerősített pápai csapat, de gólt csak a 91. percben, egy szabadrúgás után tudott szerezni. - Gólszerző: Karácsony (91.).

Varga József: - Szervezetten védekeztünk, és bár támadásban nem sok momentumunk volt, a döntetlent megérdemeltük volna.

További eredmények: Balatonfüred-Csákvár 3-3, Hévíz-Badacsonytomaj 1-0, ZTE II.-Várpalota 1-3.

Nagykanizsáról Tóth László, Körmendről Szabó Tibor, Sárvárról Csempesz Gábor, Pápáról Horváth Béla tudósított.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!