2011.08.05. 02:29
Rajt a női NB I-ben
A női NB I. 2011/2012-es idényét új edző, Iszak Gábor irányításával kezdi a Viktória FC Szombathely focicsapata. Az első ellenfél szombaton 15.30-tól az újonc Szeged lesz az újperinti Király Sportlétesítményben.
- Négy és fél hetes felkészülésen vagyunk túl, s majd az eredmények mutatják meg, mennyire sikerült jól - mondta Iszak Gábor. - A sorsolásunk jó, így a nehézségek ellenére lesz időnk ráhangolódni a bajnokikra. Az edzőmérkőzéseken masszív, stabil védekezés kialakítására törekedtünk, míg támadásban sok passzos, gyors játékot szeretnénk játszani. Edinától kész csapatot kaptam, a szerkezet nem változik, főleg a távozók pótlását kellett megoldani. Az NB I-ben elsődleges célunk a felsőházba jutás minél több győzelemmel. Mint minden csapat, mi is bajnokságot akarunk nyerni, de csak később derülnek ki az erőviszonyok. Persze egy Viktóriánál azért elvárás, hogy ott legyen a dobogón. Az első ellenfelünk fiatal és hajtós együttes, de az első- és másodosztály között nem kevés a különbség - folytatta a szeged elleni meccsel a tréner. - De nem szabad félvállról venni őket, mert ha meglepetést nem is, ám nehézséget okozhatnak. Jó lenne egy önbizalom teli kezdés sok góllal, de a támadósoron még van mit csiszolni. A várható kezdőcsapat: Papp E. - Tischler, Tálosi, Tóth A., Tóth E. - Pulai, Megyeri, Rácz - Papp T., Nagy D., Sipos.