Foci

2011.09.12. 02:27

NB III.,4. forduló: Haladás-ötös Körmenden

Az NB III-as bajnokság Bakony-csoportjában újabb három - ezúttal a Körmend ellen szerzett - pontjával őrzi elsőségét a Haladás II. A Sárvár - Osvald Márió mesterhármasával - megszerezte idei első győzelmét.

Horváth Erika

Körmend: TÁNCSICS - Németh P., Sárközi, Bozóki, Hujber (Vass R.) - Balikó, Kovács (Takács Á. I.), Takács M., Niksz - TAKÁCS Á. II., Sipos. Edző: Molnár Károly.

Haladás: Mursits - Horváth D. (Tar), DEVECSERI, Nagy B. (Szvoboda), FARKAS - Szakály, Hanzli, Kalász (Tóth A.), SKRIBA - Czafit, UGRAI. Edző: Tóth László.

A lényegesen jobb erőkből álló vendégcsapat megérdemelt győzelmet aratott a tizenegyest is hibázó hazaiak ellen. - Gólszerzők: Takács Á. II. (28.), illetve Ugrai (8.), Czafit (22., 62.), Farkas (41.), Skriba (45.).

Molnár Károly: - Ellenfelünk más dimenzióban mozgolódik. Nem történt tragédia, jobbtól nem szégyen kikapni, csak hazai közönség előtt felettébb kellemetlen.

Tóth László: - Megyei rangadó lévén sok parázs szituáció fordult elő, s ezek mindkét csapatnál váltottak ki indulatokat. Szerencsére a játékosaim függetleníteni tudták magukat ettől, s a játékra koncentrálva ilyen arányban is megérdemelten nyertek.

Sárvár FC-Morello.hu Várpalotai BSK 3-0 (2-0). - Sárvár, 100 néző, vezette: Vizi.

Sárvár: Szakos - Szabó (Balassa), Horváth L., Varga, Horváth A. - FÜLÖP, Sümeghy, MÁTHÉ - Csákvári (Likaj), Fehér (Tóbiás) - OSVALD MÁRIÓ. Edző: Németh József.

A pörgős, jó iramú találkozón a hazaiak már az elején magukhoz ragadták a kezdeményezést, és a félidőre már 2-0-ra vezettek. A második játékrészben az emberelőny ellenére a Sárvár kicsit visszavett a tempóból, de így is megérdemelten nyerte a mérkőzést. - Gólszerző: Osvald Márió (18., 22., 88.). - Kiállítva: Kaufmann (Várpalota, 45.)

Németh József: - Három balsikerű találkozó után végre jól kezdtük a mérkőzés, és három szép találattal megszereztük az idei első győzelmünket. Azonban a második félidőben a jó játékkal adósak maradtunk.

A Répcelak szabadnapos volt.

NTE 1866-Csákvár 1-3, Balatonfüred-Hévíz 1-2, MTE 1904-Csorna 1-2, ZTE II.-Badacsonytomaj 7-0, Pápa II.-Mór 4-1.

Körmendről Szabó Tibor, Sárvárról Horváth István tudósított.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!