Foci

2012.06.29. 07:41

EB 2012: Glázer Róbert kevesli a támadó játékosokat

Glázer Róbert a veszprémiekkel öt évig dolgozott az NB I-ben. Azt követően a magyar válogatott szövetségi kapitánya volt.

Napló

– Az Európa-bajnokság rajtja előtt elsősorban az oroszokban hittem, de sajnos, hamar csalódnom kellett bennük – kezdte értékelését a balatonfüredi futballutánpótlás nevelés jelenlegi vezetője, Glázer Róbert, az egykori szövetségi kapitány.

– Nagyon sajnálom, hogy kiestek, pedig volt a játékuknak dinamikája. Ami meglepett ezen a kontinensviadalon az az, hogy egyre több csapat vállalja be a vérbeli csatár nélküli játékot. Ez volt a veszte szerintem a hollandoknak is. Ha nem változik a helyzet, és elsősorban a védekező játékosokra épülnek a társulatok, akkor azt a labdarúgás, maga a sportág népszerűsége fogja bánni. A támadó labdarúgás szelleme kezd kiveszni, és ez nem jó. Egyébként különleges taktikai újdonságot szerintem nem hozott ez az Eb. A németek játszszák a legszervezettebb futballt, ugyanakkor nagyon sajnálom, hogy a portugálok kiestek. Remek mérkőzéseket láthattunk korábban, ám az egyenes kieséses rendszer bevezetése óta kissé csökkent a színvonal, és én ezt is annak a számlájára írom, hogy szinte kizárólag csak a védekezéssel törődnek a résztvevők.

TOVÁBBI EB-HÍREK ITT!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!