Foci

2013.03.21. 10:07

Magyar-román: Guzmics zártkapus élménye

Guzmics Richárd úgy gondolja, bár nem lesz kezdő a pénteki, románok elleni világbajnoki-selejtezőn, ám ha szükség van rá, Egervári Sándor bátran nyúl a Haladás egyszeres válogatott, középső védőjéhez. Mindenesetre Guzmicsnak nem lesz újdonság a zártkapus hangulattalanság.

Pum András

A norvégok ellen mutatkozott be a válogatottban a Haladás belső védője, Guzmics Richárd. Ezt követően a fehéroroszok elleni, törökországi meccsen ismét kerettag volt, ám nem kapott lehetőséget Egervári Sándortól. A szövetségi kapitány azonban nem felejtette el a 25 éves futballistát, Guzmics ismét a keret tagja, és úgy véli: a Korcsmár-Mészáros belső védőpáros után ő az elsőszámú jelölt a hátsó alakzat közepén.

Guzmics Richárdra bármikor számíthat Egervári Sándor szövetségi kapitány

- Hétfőn és kedden egyaránt két edzésünk volt, szerdán csak délután tréningeztünk, este pedig öltönyt húzunk és a Lurdy Házban egy premier előtti focis filmet, a „Csodacsapatot" nézzük meg - tudtuk meg Guzmics Richárdtól. - De volt már korábban vérvétel, a szakmai stáb pedig folyamatosan adja az információkat a románokról, és persze a legutóbbi, fehéroroszok elleni meccsünket is végignéztük, kielemeztük a hibákat. A románok közvetlenül mögöttünk állnak a FIFA-világranglistán, és ugyanannyi pontjuk van a selejtezőcsoportban, mint nekünk. Ezeket alapul véve hozzánk hasonló képességű rivális vár ránk pénteken. Szerintem minden egyes meccs sorsdöntő, ezért a mostani is az lesz. Az mindenképpen furcsa, hogy nézők nélkül kell játszanunk, nem is emlékszem rá, hogy valaha szerepeltem volna zártkapus meccsen. Illetve mégis: anno Pápán játszottunk egy ilyen mérkőzést a Haladással, Andorka Peti góljával 1:0-ra nyertünk. De a zárt kapuk ellenére is több száz Hali-drukker utazott el a meccsre, és a stadionon kívülről drukkoltak nekünk - a pályán is hallottuk, hogy kint óriási a hangulat. Tudjuk, hogy különböző helyszíneken - például az 56-osok terén - több ezren gyűlnek össze pénteken és szurkolnak a válogatottnak - ez mindenképpen pluszt ad számunkra. Kedden Telkiben járt Csányi Sándor az MLSZ elnöke, aki sok sikert kívánt a válogatottnak, hangsúlyozta, hogy bízik bennünk. Egyébként az elnök úr sem a stadionban, hanem az Ötvenhatosok terén nézi majd a meccset. A zártkapunak is akad előnye, például jobban halljuk a kispadról a taktikai utasításokat, könnyebben kommunikálunk egymással a pályán. Igyekszünk tehát a dolog jó oldalát is nézni. Negatívum, hogy a szurkolók az esetleges holtpontokon nem tudnak bennünk átsegíteni.

- Mit gondol, pályára lép pénteken?

- Úgy vélem nem lesz nagy meglepetés, ha a Korcsmár Zsolt-Mészáros Norbert belső kettős kezd  pénteken. Ezt abból is gondolom, hogy az egyik tréningen nagy valószínűséggel a románok elleni kezdőcsapat szerepelt, márpedig az előbb említett két játékos a másik gárdában volt. Viszont amikor Mészáros Norbinak a tréning vége előtt pár perccel sürgős családi ok miatt el kellett mennie, a szövetségi kapitány engem cserélt be helyette. Tehát Egervári Sándor bátran hozzám mer nyúlni, utánuk én következem a sorban. Bár csak két forduló ment le a tavasszal a bajnokságból, nem okoztam csalódást, jó állapotban, erősnek, gyorsnak  érzem magam és szerénytelenség nélkül állíthatom: sem a Siófok, sem a Diósgyőr ellen nem veszítettem párharcot ellenfeleimmel szemben. Mindenesetre nagyon várjuk a meccset, a közös étkezéseknél is egyre gyakrabban szóba kerül, hogy tudjuk megverni a románokat. Amúgy itt maximálisan odafigyelnek a kényelmünkre, valamennyien egyágyas szobákat kaptunk, nem zavarjuk a pihenések alatt. Visszatérve a péntekre: ha tippelnem kellene, akkor 1:0-s magyar győzelmet mondanék - azt hiszem ezzel a szurkolók és mi játékosok is kiegyeznénk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!