Foci

2013.03.25. 14:44

Törökországban a magyar labdarúgó-válogatott

Isztambul - A magyar labdarúgó-válogatott Törökország vendégeként lép kedden pályára.

Tóth Gábor

Legutóbb tavaly októberben a Puskás Ferenc Stadionban találkozott a két gárda, és bár a vendégek szereztek vezetést, Egervári Sándor szövetségi kapitány együttese fordított,  és végül 3-1-re győzött. A török futball bár klubszinten igen erős és a válogatott is remek nevekből áll  nem manapság éli a fénykorát. A 2002-ben vb-bronzérmes, 2008-ben pedig Eb-harmadik válogatott lemaradt a 2010-es vb-ről és a 2012-es Eb-ről is. Ha pedig ma nem győz, akkor vélhetően a 2014-es brazíliai világbajnokságot is a török együttes nélkül rendezik meg - vagyis győzelmi kényszerben van a házigazda. A közvélemény egyenesen élet-halál kérdésnek tartja a selejtezőt, mondván, ha kikap, vagy ha csak egy pontot szerez a válogatott, akkor már álmodozni sem lehet a második helyről. A most futó selejtező-sorozatban Törökország csupán kétszer nyert, hazai pályán Észtország ellen (3-0) és pénteken Andorrában (2-0). Kikapott Hollandiában (0-2), otthon Romániától (0-1) és a már említett októberi meccsen Budapesten. A török válogatott legutóbbi nyolc mérkőzéséből ötöt elveszített, a dánokkal ikszelt, győzelmeit Andorra és Észtország ellen aratta. Talán még meglepőbb a törökök gyengélkedése hazai pályán: a legutóbbi tíz meccset figyelembe véve negatív a félholdasok mérlege (4 győzelem, 1 döntetlen, 5 vereség), ehhez pedig a szurkolók nem szoktak hozzá. 2011 óta a német, a horvát, a szlovák, a román és a cseh válogatott is győzni tudott vendégként Törökországban. Nem csoda, hogy inog a kispad Abdullah Avci szövetségi kapitány alatt.

Hasonlóan fontos a találkozó a magyar csapat számára is, hiszen ha harcban akar maradni a pótselejtezőt érő második helyért, akkor nem kaphat ki. A nemzeti csapat szövetségi kapitánya, Egervári Sándor minden találkozóra meghív két magyar edzőt, akik a helyszínről tekinthetik meg a mieink mérkőzését. Ezúttal a kapitánynak a Haladás edzőjére, Artner Tamásra és a Diósgyőr mesterére, Szentes Lázárra esett a választása.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!