Foci

2015.01.13. 16:45

Megpróbálják a lehetetlent Bükön

Bük - Hamarosan új szakosztályvezetője lesz a Büki TK labdarúgó-csapatának. A megyei I. osztály utolsó helyen álló egyesületnél komoly küldetésre vállalkoznak: tavasszal: szeretnék megőrizni a tagságukat a divízióban.

Török Tibor

Minden idők-gyanús a Bük csapatának őszi szereplése: a rajtra sebtében összeálló társulat (a tavasz után játékosok és edző nélkül maradtak) mind a 15 mérkőzését elveszítette, és néhány különösen méretes zakó után 8-132-es gólkülönbséggel zárta a 2014-es évet. Ráadásul előbb a szakosztályelnök, majd pedig Stieber József edző is lemondott, a rutinos tréner a szezon végéig vállalta a megbízatást.

Decemberben a Büki TK-nél új vezetőséget választottak, a Galamb Orsolya elnök vezetett testületre vár a feladat, hogy a labdarúgók körül kialakult lehetetlen helyzeten változtasson.

Ahogy azt az új vezetőtől megtudtuk, Kiss István lesz a tréner (az edző korábban a büki utánpótlásban és Győr-Sopron megyei csapatoknál dolgozott), és már megkezdték az új játékosok igazolását is. Kérdésünkre, miszerint minőségi labdarúgókról van-e szó, Galamb Orsolya úgy válaszolt, bízik benne, mivel nehéz feladat vár csapatra: a nullapontos ősz után meg kellene őrizni a megyei I-es tagságot. Az elnök elmondta, az érkezők között vannak korábbi büki játékosok is.

A klubnál pénteken választanak új vezetőt a labdarúgó-szakosztály élére. Emellett a Büki TK asztalhoz ül a külön sportszervezetként működő utánpótlás-egyesület képviselőivel, hogy egyeztessenek illetve összehangolják a közös munkát.

Ligeti Zoltán, a Bük kapusa a Szentgotthárd elleni meccsen: nem voltak kíméletesek az ellenfelek
Fotó: Szendi Péter

Információink szerint a szakosztályvezetői pozícióval kapcsolatban felvetődött Tóth Péter neve is. A Haladás korábbi labdarúgója jelenleg Ausztriában játszik, továbbá a HVSE korosztályos csapatainál edzősködik. A zöld-fehérek volt hátvédje érdeklődésünkre megerősítette, tavaly valóban érkezett hozzá megkeresés Bükről.

- Érdekelt volna a lehetőség - mondta a Vas Népének Tóth Péter -, mivel Bükön kiválóak a körülmények, lehetett volna lépésről lépésre építkezni. A szakmai irányítás mellett vannak edzői ambícióim, hiszen már jelenleg is dolgozom trénerként. Ezért aztán nyitott vagyok az ilyen ajánlatokra, de olyan információkat kaptam, már más jelöltben gondolkodnak Bükön.

Ezt erősítette meg Galamb Orsolya is, aki úgy fogalmazott, elsősorban környékről szeretnének szakosztályvezetőt választani.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!