2015.03.24. 18:20
Artner Tamás ismét az NB I-ben dolgozik
Szombathely, Dunaújváros - A Haladás volt edzője, Artner Tamás lett a labdarúgó NB I. utolsó helyén álló Dunaújváros vezetőedzője. Segítője Székely Tibor.
Tavasszal mind a négy bajnokiját elveszítette a 13 pontos, jelenleg sereghajtó Dunaújváros, és még gólt sem szerzett. Dobos Barna, a gárda vezetőedzője a szakmai munka irányítása mellett párhuzamosan ellátta a klubigazgatói és sportigazgatói feladatokat is. A szakember úgy döntött, a jövőben kizárólag klubigazgatóként dolgozik tovább. Ezért a klub vezetőedzőt és sportigazgatót keresett. Nos, a Dunaújváros új edzője a Haladás volt trénere, Artner Tamás lett, pályaedzője pedig korábbi szombathelyi segítője, a múlt héten az NB II-es Szigetszentmiklóstól menesztett Székely Tibor. A fél plusz egy évre aláíró Artner–Székely páros kedden levezényelte első dunaújvárosi edzését. Artner Tamás egyelőre megtartja a HVSE utánpótlás-szakágvezetői munkáját.
Ismét együtt, ezúttal a Dunaújváros sikeréért dolgozik Artner Tamás (balról) és Székely Tibor. Fotó: Kiss Teodóra/Archív
– Múlt pénteken telefonon kerestek meg a dunaújvárosiak, és megkérdezték, hogy mint ezer szállal Szombathelyhez kötődő embert, érdekelne-e a Dunaújváros vezetőedzői posztja – jelezte a Szombathelyi Haladástól tavaly október 21-én elküldött Artner Tamás. – Egy pillanatig sem gondolkodtam, szinte rögvest igent mondtam. Úgy gondolkodtam, ha már elindultam az edzői pályán és ennyit dolgoztam, és mert a Haladásnál számomra most bezárult a kör, akkor meg kellett ragadnom ezt a lehetőséget. Vasárnap Székely Tibor kollégámmal elutaztunk Dunaújvárosba, kedden pedig aláírtuk fél plusz egy évre szóló szerződésünket. A Szombathelyi Haladástól való távozásom óta nem mutogattam magam a bajnoki meccseken, viszont a televízióban minden találkozót megnéztem. Közben persze a Haladás VSE utánpótlására koncentráltam, a munka most sem szakad meg. Annyiban változik, hogy én most az adminisztratív feladatokat viszem, szombathelyi kollégáim pedig a napi dolgokat intézik. Kisebbfajta csodát értünk el az utánpótlásban, nem hagyjuk elveszni. Ha sikeres leszek Dunaújvárosban, és ősszel is marasztalnak, akkor viszont házon belül meg kell találni azt az embert, aki a HVSE-ben a helyemre lép.
Artner Tamás nem érez elégtételt a kinevezésével.
– Ami az új feladatomat illeti, az itteni megbízással nem elégtételt, sokkal inkább büszkeséget, egyfajta visszaigazolást érzek – így az edző. – Mert az előfordulhat, hogy valakit egyszer odaültetnek egy NB I-es csapat kispadjára, kétszer azonban mindez már nem lehet véletlen. Nagyon szimpatikus, jó közegbe kerültem, elsődleges elvárás ugyan a bennmaradás, de azt a vezetők is tudják, nem vagyok varázsló, nem garantálhatom az NB I-et.
Természetesen mindannyian abban bízunk, hogy ősszel is első osztályú csapata lesz Dunaújvárosnak. Szép és nehéz feladat vár rám, de cseppet sem félek a munkától, a kihívástól. A szívem mindig szombathelyi lesz, köszönöm a szurkolóknak, hogy anno az utolsó pillanatig kiálltak mellettem. Remélem a Haladás a Dunaújvárossal együtt NB I-es marad.