Békéscsabán régen és most

Az első 1973 tavaszán az NBI/B-ben történt. A Viharsarok együttese is igyekezett az élvonalba, a Haladás meg Palicskó Tibor irányításával eleve oda vágyott. Talán éppen ezért a Kórház utcai edzőpályára vitték a tavasz első meccsét. Ottani újságíró kollégáimmal így természetesen a szurkolókhoz hasonlóan a vonal mellett állva figyeltük a meccset. Amikor kiderült, hogy Szombathelyről érkeztem, sorozatban tettek Szabó Ferire megjegyzéseket. Ki ez a hajlott hátú, hófehér bőrű, kiskorú gyerek, mondogatták felém. Pék távolról lőtt góljára a Csaba kitűnősége, a középcsatár Németh Lajos még válaszolt. Aztán egy lecsorgó labdánál Szabó Feri ott volt, ahol kellett, és máris 2:1 ide. Hát, kérem, ez a kiskorú gyerek meg gólt rúgott, ez a mániája – jegyeztem meg. Hát, nem éppen biztató tekintetek szegeződtek rám. Ám a lényeg az, hogy nyert a Haladás.

A másodikra a Vas Népe akkoriban kapott Zsiguliján indultunk a lap gépkocsivezetőjével, a sajnos már rég elhunyt Horváth Palival 1975-ben. Nagyra becsült főszerkesztőnk, Pozsgai Zoltán mondta, menjetek, kell bele a kilométer, meg egy pont is. A tabella szerinti előzmények ugyanis azt igazolták, ha kikap a Hali, kiesik. Ha győz, akkor a Csaba búcsúzik, ha döntetlen, mindkettő NB I-es továbbra is. Ott derült ki, hogy egy kegyes döntetlen vár a nézőkre. Ezt utána sem nevezte senki igazi bundameccsnek. Nagyjából egy negyedórányi játszadozás után Bana játékvezető megállította a találkozót és magához rendelte a csapatkapitányokat, Halmosit és Vágásit. Halmosi elmondása szerint komolyabb játékot kért. Élénkült is utána valamit a küzdelem, és természetesen maradt a 0:0, a búcsúra egy harmadik csapat kényszerült. Az ellenőr persze beírta a jegyzőkönyvbe a figyelmeztetést, és a bírót be is idézték az MLSZ-be. Bana, civilben őrnagy lévén azt mondta – ez persze csak később tudódott ki –: sportszerűbb játékra hívta fel a csapatok figyelmét, mert keményen rugdosták egymást. Ezzel maradt az első osztályban mindkét csapat.

A harmadik csabai tudósításra 1993-ban Magyar Kupa-visszavágóra utaztam az NB II-es Haladással. Május hetedikén a Rohonci úton Jagodics, Morozov és Hidvégi góljaival 3:0 lett a Haladás javára, május 20-án a Kórház utcában a csabaiak Kenesei és Farkas teljesen jogtalan kiállítása után nyertek 3:1-re. A Haladás ezzel bejutot a döntőbe, amelyet abban az évben két találkozón döntöttek el. Szombathelyen 18 ezer néző előtt Jagodics és Keller góljaival 1:1 lett, az Üllői úton 20 ezer néző volt, a Fradi Fodor góljával a 89. percig 1:0-ra vezetett, de Kovács S. hatalmas bombával egyenlített. A hosszabbítás sem hozott döntést, a 11-es rúgásokban az FTC 5:3-mal nyert, s övé lett a kupa. A Haladásnak sem kellett szégyenkeznie a jó játék miatt, meg ebben az évben a bajnoki címmel visszajutott az NBI-be.

Még két megjegyzés a Haladással kapcsolatban. Az Újpest elleni találkozó tévéközvetítésében két téves megjegyzése volt a riporternek. Abban nem, hogy Király Gábor 100. tétmeccsen védett a Haladásban, de NB I-ben hazaérkezése előtt 67-szer állt a kapuban. Ahhoz jön hozzá a mostani hét találkozó. Gabinak nincs szüksége eredményeinek tupírozására, amit eddig elért, óriási, s talán nem is utánozható. A másik tévedése az, hogy a két belga focistát ikreknek nevezte. Holott a hatos mezben játszó Stef Wils 33, a 20-as trikót viselő Thomas pedig 25 éves. Aztán egyik portálon azt olvastam, hogy ismét Super Mario lőtte a győztes gólt. Igaza lehet a poénkodó örökifjú Haladás-vezetőnek, Sarlós Lászlónak, aki azt mondja: Uraim! Ezek, Ti láttatok futballt? Egy fiatal, kétségtelenül tehetséges ifjú mit kezdjen az ilyen újságírói túlzással?