Foci

2006.06.09. 22:00

Bük-Répcelak rangad

Körkép (pa) - A labdarúgó NB III. utolsó előtti fordulójában ma a megyei rangadón a Bük a Répcelakot fogadja, a Sárvár pedig Tapolcára látogat. A mérkőzések délután öt órakor kezdődnek.

Mórocz Zsolt

A sárváriak számára a mai mérkőzésen a dobogó, ezen belül is az ezüstérem a cél.
- Az Ikarusz elleni gólzáporos győzelmet helyén kezelték a fiúk, lezártuk a kilencven percet - mondta Haraszti Zsolt, a Sárvár trénere. Az edző okos, taktikus játkot, és nem utolsósorban három pontot vár játékosaitól a mai meccsen. Lődör és Csernák továbbra is sérült, Puppnak pedig a lábfeje fáj. Összeállítás. Tóth J. - Szabó I., Németh T., B. Szabó, Pupp (Fábián) - Szélessy, Viszket, Kovács Zs, Fehér, Fábián (Ádám) - Nagy A.
A bükiek a Répcelak elleni esetleges győzelmükkel és a riválisok botlásával akár a dobogóra is felléphetnek.
- Ez is egy háromesélyes mérkőzés lesz a sok közül, amin számunkra kedvező eredményt szeretnénk elérni - vázolta elképzelését ifjabb Molnár Károly, a Bük edzője. A piros-fehéreknél Vinkovics mellett - aki sérülése miatt az utóbbi hetekben csak a bajnoki mérkőzésekre "drótozta össze" magát - Németh Á. is sérült, Pajor három sárga lapos, Pomázi iskolai elfoglaltsága miatt nem játszhat. Összeállítás Marton - Nagy K., Németh Z., Mester - Savanyó, Sátori, Kovács, Steiner, Németh P. - Niksz, Vinkovics (Németh B.)
A nyolcadik répcelakiak nagyot már sem előre, sem hátra nem léphetnek a bajnoki táblázaton.
-Van törlesztenivalónk a bükiek ellen, hiszen ebben a bajnokságban csak ők nyertek ellenünk hazai pályán - emlékezett a gyötrelmes őszi összecsapásra Varga József, a Répcelak edzője, aki így folytatta - Azon a meccsen bután játszottunk, kitámadtunk, ők pedig okosan lekontráztak bennünket. Zártan kell védekeznünk, és ha ezt megoldjuk, akkor bármi előfordulhat. Összeállítás Dold - Pongor, Szabó R., Tompos, Szandi - Legáth, Varga G., Mészáros, Tóth P. - Horváth Sz., Roni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!