Foci

2012.06.26. 06:48

EB 2012: Jakab Elek véleménye szerint előtérbe került a támadó futball

Kialakult az elődöntők párosítása az Eb-n, amelyekre Jakab Elek, a Dunaújváros PASE vezetőedzője nem szurkolóként készül.

Gróf András

Jakab Elek dolgozott már több egyesületnél, az országos és megyei szövetségekben is. Jelenleg a dunaújvárosi klub vezetőedzője, emellett a Magyar Labdarúgó Szövetség Fejér megyei Igazgatóságának szakmai koordinátora.

– Meglepő volt számomra, hogy a csoportmérkőzések mindegyikén született gól. Támadóbb szellemben játszanak az együttesek. Elterjedt a Barcelona játékára hasonlító labdatartásos taktika, amelyet több csapat is próbál játszani. Azonban kétségek merülnek fel bennem a labdabirtoklással kapcsolatban, ami nem mindig párosul látványossággal. Ebben a rendszerben az egyéniségek nem tudnak kibontakozni, pedig a nézők a klasszis megoldásokra kíváncsiak. A legutóbbi angol–olasz mérkőzésen is hiányzott egy kivételes villanás, ami meghatározza egy találkozó menetét. A papírforma spanyol–német döntőt ígér, de a portugáloknak is jó csapata van, amelyben megfelelő a támadó és a védekező játékosok aránya. A németek egy évek óta tartó tudatos építkezés eredményeként látványos, szép futballt játszanak, ami párosul a rájuk jellemző precizitással.

TOVÁBBI EB-HÍREK ITT!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!