2012.06.08. 07:14
Remélem, utoljára...
Az Európa bajnokságokhoz kapcsolódó első emlékem Novák Dezső nevéhez fűződik, akinek két hosszabbításban lőtt góljával lett bronzérmes a magyar válogatott.
1964-et írtunk. Aztán jöttek a szovjetek. Négy év múlva szinte Olaszországban érezhettük magunkat, itthon 2-O-ra győztünk, Moszkvában azonban megismertük a könnyeket. A következő Eb-re ismét kijutottunk, a románok nem jelenthettek akadályt, de a szovjetekkel nem bírtunk, s végül "csak "a 4. helyen végeztünk. Azután következett a hosszú reménykedés időszaka, amely a közelmúltig lassan átalakult csodavárássá. Azóta az Európa-bajnokságokon mindig másnak kellett szurkolni. Én hagyományosan a hollandokért szorítok, akik az 1974-es vb döntőjében lopták be magukat a szívembe. Az előző vb döntőjében a kitűnően és látványosan futballozó spanyolok ellen mutatott ámokfutás ugyan megrendítette a beléjük vetett hitemet, de azért ezúttal is Robben, Sneider, Van Persie trió fémjelezte gárdának szurkolok. Remélem, utoljára. Remélem, négy év múlva Bogdánért, Dzsudzsákért, Gyurcsóért, a magyar színekért szoríthatok. S ha negyedikek leszünk, nem élem meg csalódásként.
Cikkeink a 2012-es foci-eb-ről
