Foci

2009.09.05. 02:29

Verhetők a svédek

Budapest - Fontos mérkőzés vár a magyar labdarúgó-válogatottra: a mieink ma, 20 órás kezdéssel Svédországot fogadják a Puskás Stadionban (RTL Klub). Halmosi Péter bízik a sikerben.

Tóth Gábor

Régen játszott ilyen fontos meccset a magyar labdarúgó-válogatott. Csapatunk ugyanis a világbajnoki selejtező hajráját csoportjában az előkelő második, már pótselejtezőt érő pozícióból várja. Felcsillant tehát a remény a világbajnoki részvételre.

A nemzeti csapat keretéhez két vasi játékos tartozik: Halmosi Péter és Király Gábor - előbbire a korábbi vb-selejtezőkön alapemberként számított Erwin Koeman szövetségi kapitány.

- Nagyon szeretnék, de nem tudom, hogy pályára léphetek-e a svédek ellen - fogalmazott a Haladás, a Grazer AK, a Debrecen, a Plymouth Argyle korábbi, az angol első osztályban szereplő Hull City jelenlegi 30 esztendős labdarúgója, Halmosi Péter. - Az idén sajnos sok lehetőséget még nem kaptam a Hull Cityben. A szövetségi kapitány pedig azokat a futballistákat játszatja általában, akik rendszeresen futballoznak a klubjukban. Vagyis, ha a kispadra ültet, megértem a döntését. Ugyanakkor most nem én vagyok a fontos, hanem a válogatott: mindegy, hogy ki játszik, csak nyerjünk.

- Óriási a tét, és óriási a felhajtás a válogatott körül. Elbírja majd a csapat a rá nehezedő terheket?

- A keret zöme külföldön játszik, ott pedig hozzá lehet szokni a média állandó jelenlétéhez. Továbbá profi focisták vagyunk, tehát a terheket el kell viselnünk. Egyébként csendesen készülünk, mi labdarúgók kerüljük a hangzatos nyilatkozatokat. Senki nem fogadkozik, de abban biztos vagyok, hogy mindenki tudása legjavát nyújtja majd. Az igaz, hogy óriási a tét, de azért tartunk most itt, mert a korábbi meccseinken jól szerepeltünk - akkor is nagy volt a tét, akkor is elbírtuk.

- Mennyire gond a védelemből kieső két alapember, Bodnár és Vanczák hiánya?

- Két megbízható, jó focistáról van szó. Ugyanakkor egy válogatottban nincs pótolhatatlan ember. Az ország legjobb játékosai vannak itt, nem szabad, hogy problémát okozzon két ember kiesése.

- Milyen eredménnyel lenne elégedett?

- Az ősszel 2:1-re kikaptunk Svédországban. Akkor is jól játszottunk, nem érdemeltünk vereséget. Azóta tapasztaltabb, összeszokottabb, stabilabb lett a csapatunk. Ráadásul hazai pályán, remélhetőleg telt ház előtt futballozhatunk majd. Továbbá, ha rajtunk nagy a nyomás, akkor a svédeken még nagyobb, hiszen ponthátrányban vannak. Igaz, hogy Ibrahimovicsékat magasabban jegyzik nálunk, de én úgy érzem, ez a svéd válogatott most verhető. Vagyis csakis a győzelemmel lennék elégedett.

1. Dánia651013:216
2. Magyarorsz.64118:213
3. Portugália62318:49
4. Svédország62316:29
5. Albánia81344:86
6. Málta80170:211

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!