Foci Eb

2016.07.06. 14:48

Dárdai óvatos, higgadt - Az Európa-bajnokság után ki kellene jutni a világbajnokságra is

Körkép - Dárdai Pál interjút adott a Forbes Magazin magyar kiadásának - ebből készített internetes portál kivonatot.

Tóth Gábor

A magyar labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitány, a német élvonalban szereplő, az Európa-ligára is készülő Hertha BSC vezetőedzője több egyéb mellett beszél a magyar Eb-szereplés hatásairól is. Dárdai Pál szerint, ha az első pár fordulóban nem lesznek kint a stadionban a szurkolók, nem ért semmit az Eb, lapos lesz minden, mint előtte. Ő a klubvezetők helyében jegy nélkül engedné be az embereket a stadionokba az első fordulókban.

A 40 éves, korábbi 61-szeres válogatott futballista szerint a világbajnokságra is ki kell jutni, mert ha nem sikerül, visszakerülünk oda, ahol voltunk.

Dárdai úgy vélekedett az interjúban, hogy a magyar utánpótlásban sem a futógyorsaság, sem a gondolkodás gyorsasága nem megfelelő, nincsenek meg az automatizmusok, ezért a Magyar Labdarúgó Szövetségnek szerinte az eredményességi pontpénzekből - több mint egymilliárdot utal majd át az UEFA - a gyerekek mellé topedzőket kellene szerződtetnie. A szakember kiemelte, hogy az új stadionokat fontosnak tartja.

Utódjáról, Bernd Storckról annyit mondott, hogy gyönyörűen épített arra a szervezettségre, amit ő összegyúrt előtte, a kapitány jól elkapta a fizikai felkészítést, nem voltak gondjaik a meccsek hajráiban - Storcknak egyébként SMS-ben gratulált. A mieinket úgy jellemezte, hogy csapatként fel tudtunk nőni, de még van hová fejlődni, hiszen hét gólt kaptunk az utolsó két meccsen.

Dárdai magyar szövetségi kapitányként hét meccsen ült a válogatott kispadján: Románia-Magyarország 1-1 (Eb-selejtező), Feröer-Magyarország 0-1 (Eb-selejtező), Magyarország-Finnország 1-0 (Eb-selejtező), Magyarország-Oroszország 1-2 (barátságos), Magyarország-Görögország 0-0 (Eb-selejtező), Magyarország-Litvánia 4-0 (barátságos), Finnország-Magyarország 0-1 (Eb-selejtező).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!