2006.08.21. 02:29
Nekünk a Balaton a Riviéra
Körkép (kit) - Egyre több a magyar vendég a Balaton-parton, és a gyarapodó számú fejlesztéseknek köszönhetően talán a külföldiek közül is sokan felfedezik majd maguknak a magyar tengert.
A régi vendéglátósokban és szobakiadókban még élénken élnek a 80-as évek, amikor nagyon is dübörgött a balatoni turizmus, nyaranta tele voltak a SZOT- és mindenféle vállalati szállodák, és külföldi vendégből is bőven akadt, hiszen a nyugatnémetek itt találkoztak keleti rokonaikkal, ismerőseikkel. Az úgynevezett rendszerváltás után viszont csökkent a Balaton népszerűsége, a németek, ha akartak, akár otthon is összefuthattak, s akárcsak rájuk, a nyaralni vágyó magyarokra is egyre nagyobb hatással volt a horvátok tengerpart-népszerűsítő marketingje. Erre a kihívásra sem országos, sem helyi szinten nem született megfelelő válasz, az állam alig valamit fordított a Balaton itthoni és külföldi népszerűsítésére és vendégcsalogató beruházásokra. A korábbi tömegturizmusból remek hasznot húzó, s ettől valószínűleg elkényelmesedő vendéglősök, szállodások, szobaki-adók és önkormányzatok közül pedig csak kevesen kapcsoltak, s jutottak el még időben arra a felismerésre, hogy fejlesztések nélkül nem várható a turizmus ismételt fellendelülése. A probléma megoldását az sem segítette, hogy időközben a Balaton vízszintjével és a víz minőségével is akadtak gondok, s ahogy azt az általunk megkérdezett egyik balatonfüredi vendéglátós, Boros Tamás megfogalmazta: Ezt kihasználva tudatos hadjárat indult a Balaton lejáratására. Amúgy tény és való, az ezredforduló tájékán tartotta magát a pletyka, miszerint egyes befektetői körök szándékosan teszik tönkre a Balatont, hogy az ingatlanárakat lenyomva későbbi felvásárlásaikkal jó üzletet csináljanak. Igaz, ami igaz, az árak minden szinten - a vendéglátásban, a szobakiadásban és a szolgáltatások területén is - csökkentek, és ami szintén jellemző lett, a lanyhuló idegenforgalom láttán elpártoltak a Balatontól azok a vállalkozók, akik a vendégek lehúzása általi gyors meggazdagodás reményében mentek oda. A kontraszelekció mára nagyjából lezajlott, ezt nagyon sokan meg is szenvedték, a megmaradtak azonban bizakodóak, és ahogy ezt ottjártunkkor megtapasztalhattuk, van is okuk az optimizmusra. Mert igaz, hogy a külföldi vendégek száma nem nőtt, honfitársaink közül azonban a korábbinál jóval többen döntöttek, illetve döntenek úgy, hogy nem Olaszba vagy Horvátba, hanem a Balatonhoz mennek nyaralni. A Vonyarcvashegyen szobakiadással foglalkozó szombathelyi informátorunk szerint a változás fő oka, hogy a tengerparti nyaralás méreg-drágává vált, miközben a balatoni árak három éve szinte nem változtak. És valóban, körutunk során azt tapasztaltuk, hogy fejenként és éjszakánként (kis eltérésekkel) 10 euróért valóban igényes szállások sorakoznak, s az éttermek árai is fogyaszthatóak (olyan helyet is találtunk, ahol mindennap déltől háromig minden főételt 599 forintért kínálnak). Balatoni emberünk azt is elárulta, hogy a szállásfoglalások 80 százaléka az internet segítségével történik, ennek megfelelően most már áldja az eszét, hogy hat éve hagyta magát rábeszélni egy saját honlap elkészítésére.
- Ahhoz, hogy a Balaton ismét felkapott legyen, kellett, hogy elkészüljön néhány nagyobb beruházás - formált véleményt Varga Zsolt, szintén a parton tevékenykedő budapesti vállalkozó, aki szerint a balatonfüredi fürdőkomplexum és a tó körüli kerékpárút megléte is sokakat vonz a magyar tengerhez. És, mint azt egy befektetői körökben bennfentes, neve elhallgatását kérő keszthelyi ingatlanszakembertől megtudtuk, a fejlesztések még korántsem értek véget: a tó körül a tervek szerint ugyanis tizenhét golfpálya épül, a keszthelyi, illetve a gyenesdiási strand környékén pedig több tíz milliárd forintos, látványfürdővel is bíró, ötcsillagos idegenforgalmi komplexum létesül, ahova főként Angliából várnak majd vendégeket.
A jelek szerint tehát jó az esélye annak, hogy a magyar mellett külföldi vendégből is egyre több akadhat a Balatonnál, a vállalkozók lelkesedését azonban visszafogja az őszi kiigazító-csomag, a növekvő adók és bérköltségek miatt a jövőben ugyanis kisebb személyzettel kell majd dolgozniuk, s ez nem garantálja, hogy a mostani színvonalon tudják kiszolgálni az amúgy pedig egyre igényesebbé váló vendégeket.