Gazdaság

2006.09.22. 02:29

Hasznos roncsok

Vasvár (na) - Megkezdték Közép-Európa legnagyobb autóbontó üzemének építését a város szélén. Az 1,2 milliárd forintból megvalósuló gépjárműhasznosító üzemben márciustól kezdődne el a munka.

Mórocz Zsolt

A 4,5 hektár területen fekvő telephelyen évente mintegy tízezer régi, működésképtelen autót bontanak szét, majd hasznosítanak újra. Az 1,2 milliárd forintból megvalósuló üzemben az első időszakban 50-60 főt alkalmaznának, ami jelentős létszám a munkanélküliségtől sújtott Vasi-Hegyháton. Egyebek mellett erről tájékoztatták a sajtó képviselőit tegnap, az épülő üzem helyszínénén a beruházó Recycling Technologies Kft. vezetői.

A budapesti székhelyű, spanyol befektetői kapcsolatokkal rendelkező cég legjelentősebb beruházása Vasváron létesül, s a jövő évben már Magyarország egyik legkorszerűbb, legnagyobb kapacitású gépjárműhulladék-hasznosító üzemeként várja a beszállítókat.

A sajtótájékoztatón Kernács Péter, a cég ügyvezető igazgatója elmondta, hogy az üzem folyamatos működéséről egy jelenleg 50 szerződéses partnert magába foglaló országos átvevőhálózat gondoskodik. A látványtervek ismertetése közben bemutatta azokat a helyiségeket, amelyekben összegyűjtik a környezetre káros anyagokat, köztük az autókban lévő benzint, olajat, alumíniumot, fémeket. Megjegyezte, hogy a telephelyen idővel 20-30 tonna gépjárműhulladékot hasznosítanak újra.

A műszaki beruházásért felelős Tivadari József tájékoztatása szerint az üzem 3150 négyzetméteren épül, mellette egy nagy parkolót is kialakítanak. A munkálatok jelenleg a tereprendezési földmunkáknál tartanak, hamarosan megkezdődik az útépítés, a csatornázás és az alapozás is. Bíznak abban, hogy idén nem lesz olyan kemény tél, mint tavaly, s így február végére befejezik a létesítmény építését. A tervek szerint márciusban kezdődhet a munka.

A cég vezetői hangsúlyozták: érzékelik, hogy a cél érdekében a városi önkormányzat, testület segíti munkájukat. Németh Zsolt, Vasvár polgármestere, országgyűlési képviselő elmondta, hogy szigorú környezetvédelmi szabályoknak kell megfelelnie az üzemnek. Ismertette, hogy a kft.-vel múlt év végén kerültek kapcsolatba, a cég március 31-éig benyújtotta az építési engedélyi kérelmét, majd megkezdte az építkezést. Felhívta a figyelmet arra, hogy a beruházás létrejöttével új munkahelyek teremtődnek Vasváron.

A szerződés szerint amennyiben a cég 12 hónapon keresztül ötvennél több munkavállalót alkalmaz, a felkínált terület ára nettó 25 millió forint, ha pedig a dolgozói létszám meghaladja a nyolcvan főt, a vételár jelképes, nettó tízezer forint lesz. A cég az előbbi, szintén nagyon kedvező áron kapja meg a területet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!