2006.09.18. 02:29
Határtalan szervezkedés
Szombathely (kit) - Osztrák és magyar szakszervezetisek közös projektben ténykednek az Ausztriában munkát vállaló honfitársaink munkaügyi jogbiztonságáért. A régióközi szakszervezeti tanács legutóbb mezőgazdasági dolgozók számára tartott több határátkelőnél is információs napot.

A régió határ menti területeiről naponta több ezren járnak át dolgozni Ausztriába, illegálisan és legálisan egyaránt. Előbbiek értelemszerűen nem, utóbbiak viszont immár jó öt éve számíthatnak arra, hogy esetleges munkajogi problémáik orvoslásához szakszervezeti segítséget kaphatnak. Ez annak köszönhető, hogy az Österreichiser Gewerkschafstbund (az Osztrák Szakszervezeti Szövetség) burgenlandi, és az MSZOSZ nyugat-dunántúli szervezetei az ezredforduló tájékán a korábbinál is szorosabbra fűzve kapcsolatukat megalakították régióközi szakszervezeti tanácsukat, amely egy Interreg és két PHARE-pályázat segítségével az ausztriai Kismartonban (Eisenstadt) és Szombathelyen is képviseletet nyitott, s tart fenn azóta is. Az információadási és jogi, illetve általános tanácsadási munka azóta is folyamatosan zajlik az irodákban, amelyekben az MSZOSZ Vas megyei képviseletét vezető Horváth Csaba számításai szerint az elmúlt években legalább hétezer, Ausztriában dolgozó magyar fordult meg.
- A régióközi tanács létrehozása és az irodák megnyitása abból a gondolatból fogant, hogy próbáljunk meg segíteni a Burgenlandban dolgozó magyaroknak, hogy tisztességes körülmények és feltételek mellett végezhessék munkájukat. Ennek szellemében az irodák tanácsadási munkája mellett az elmúlt években több kiadványt, például magyar-német munkaügyi szótárt, s más információs anya-gokat, jogi kisokost is készítettünk, s juttattunk el az érintettekhez, és az általunk szervezett konferenciák is népszerűek, hatékonyak voltak - közölte Horváth Csaba, aki az elmúlt időszak legfontosabb kézzelfogható eredményeiről szólva elmondta: a régióközi szakszervezeti tanács felvilágosító és tanácsadó tevékenységének köszönhetően az Ausztriában dolgozó magyar munkavállalók zöme immár tudja, hogy jár neki, és igényli is a kinti családi támogatást, továbbá egy sokakat érintő, konkrétan felmerülő adóügyi gondot is sikerült orvosolni.
- Korábban komoly gondot jelentett, hogy akik éjjel-nappal dolgoznak, csak nehezen, vagy egyáltalán nem is tudnak időt szakítani az irodáink felkeresésére. Ezért úgy határoztunk, hogy mi megyünk közelebb hozzájuk, vagyis információs akciókat szervezünk az ingázók által leginkább igénybe vett határátkelőknél. Legutóbb a mezőgazdaságban dolgozók számára vertünk sátrat Fertődnél és Jánossomorjánál, és a kezdeményezés el is érte a célját, ezer ember, ezerféle problémával fordult hozzánk. Volt, aki azért panaszkodott, mert a munkáltatója nem, vagy csak részmunkaidőre akarja bejelenteni, s azt is megtudhattuk, hogy jó pár munkaadónak nem erénye a pontos bérfizetés - engedett bepillantást a kulisszák mögé Horváth Csaba, aki szerint az Osztrák Szakszervezeti Szövetség jelen lévő vezetője is elcsodálkozott a burgenlandi földeken dolgozó magyarok foglalkoztatási körülményein. Horváth Csaba elmondta: az általuk felvett panaszokat a kismartoni régiós iroda jogsegélyszolgálatán át továbbítják az illetékeseknek, majd elárulta, hogy legközelebb több határátkelőnél is a burgenlandi vendéglátóiparban dolgozó magyarok számára szerveznek információs napot.
A szakszervezeti vezető azt sem rejtette véka alá, hogy a jelenlegi együttműködés anyagi alapjait jelentő pályázatok hamarosan kifutnak, ám hozzátette: az ÖGB és az MSZOSZ szeretné folytatni a közös munkát, s ennek okán új, hatéves projekt készül.