2006.09.12. 02:28
Induló segélyakció
Budapest (VN) - Lezárult az Élelmiszersegély program idei utolsó fordulójának pályázati szakasza, egyben folytatódik az élelmiszerek szétosztása a hazai rászorulók között.

Az Európai Unió 80-as évek végétől működő segélyprogramjában Magyarország az idén első alkalommal vesz részt. Az unió hazánk részére erre az évre több mint 63 ezer tonna intervenciós gabona felhasználását engedélyezte az Élelmiszersegély program céljára. A végrehajtás uniós forrásból történik. A program lebonyolításáért felelős Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) pályáztatás útján választja ki a közreműködő cégeket, valamint az élelmiszerek szétosztását végző segélyszervezeteket.
A segélyszervezetek, illetve a települési önkormányzatok közreműködésével több mint 11 ezer tonna élelmiszer (liszt, tészta, keksz, illetve más, gabona alapú élelmiszer) jut el segély formájában a kisnyugdíjasok, hajléktalanok, létminimum alatt élők, hátrányos helyzetű gyerme-kek és más rászorulók részére. A program szabálya szerint a rászorulók az élelmiszert térítés nélkül vehetik át, azonban nem értékesíthetik azt.
Az MVH tájékoztatása szerint az Európai Unió döntésétől függően 2007-ben várhatóan cukorral, illetve tejtermékekkel is bővül a szétosztandó élelmiszerek köre, a segélyszervezetek pedig új raktárak bevonásával a jelenleginél is szélesebb rászorulói kört érhetnek el.