2006.11.22. 03:29
Köbméterben mért minőség
Szombathely (kit) - A megyei és a regionális minőségi díj elnyerése után az EFQM pályázatán Elismerés a kiválóságért oklevelet kapott a Vasivíz Zrt., amely számára már kézzelfogható hasznot is hajtott a minőség iránti elkötelezettség.
A hétköznapi halandó nem is gondolná, hogy milyen infrastruktúra és munka áll annak az egyszerű történésnek a hátterében, hogy elfordítjuk a csapot, és abból folyik a tiszta víz. Mert ugye a közszolgáltató cégek általában akkor kerülnek a reflektorfénybe, ha a munkájukkal valami gondunk akad, amikor jól dolgoznak, mi, fogyasztók szinte észre sem vesszük a létezésüket. És alapjában véve ez így is van jól, véli Wagner József, a 230 ezer ember ivóvízellátását biztosító, illetve szennyvíz-elvezetést és -tisztítást végző Vasivíz Zrt. vezérigazgatója, aki azonban azt is fontosnak tartja, hogy az általa irányított cég alkalmanként azért megmutassa magát, tevékenységét és eredményeit a szélesebb nyilvánosságnak.
Márpedig eredményekben nincs hiány. A Vasivíz Zrt. 2004-ben például elnyerte a Megyei Minőségi Díjat, hogy aztán tavaly a regionális megmérettetésen is kategória-első legyen. A nemzetközi minta alapján végzett önfeltáró elemzés annyi plusz információt s ezzel együtt kézzelfogható eredményeket is hozott a cégnek, hogy a Vasivíz Zrt. ismét benevezett az EFQM (Európai Minőségmenedzsment Alapítvány) modellje alapján immár harminc országban folyó versengésbe, s a pályázaton nemzetközi mércével mérve is figyelemre méltó, 400 pont feletti teljesítményt ért el, s így kiérdemelte az Elismerés a kiválóságért oklevelet.
- Amikor a rendszerváltás után valódi piaci körülmények közé kerültünk, gyorsan nyilvánvalóvá vált, hogy a minőségi szolgáltatást, a hatékonyságot kell a stratégiánk középpontjába állítani. Az új célok új gondolkodást és új módszereket kívántak, ezért is építettük ki első lépésben a vállalat integrált informatikai rendszerét, s vezettük be ezt követően az ISO 9001/14001-es minőségbiztosítást. A működési folyamataink önmagunk által elvégzett szabályozása és a szabályok betartása mellett azonban az is érdekes lett számunkra, hogy egy külső kritériumrendszer szerint is górcső alá vegyük a vállalatunkat. 2004-ben a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara felhívására és biztatására ezért is indultunk el a minőségi díjért folyó versenyben - engedett betekintést a kulisszák mögé Wagner József, hozzátéve: a szigorúan szabályozott és ellenőrzött - a cég környezetére, a fogyasztóira, tulajdonosaira, partnereire is kiterjedő - adatgyűjtési, mérési és elemzési munka során nagyon sokat tanult és fejlődött a Vasivíz Zrt., s javított is a működésén. Ennek egyik kézzelfogható eredménye, hogy a számos veszteségcsökkentési intézkedésnek hála ugyanannyi vízértékesítés mellett a korábbihoz képest jelenleg éves szinten kétmillió köbméterrel kevesebb vizet kell kitermelniük. S egy másik beszédes adat: miközben villamos berendezéseik száma az elmúlt időszakban jelentősen megnőtt, energiafelhasználásuk a korábbi szinten maradt.
- A munkánk minőségének javítását szolgálja az is, hogy folyamatos képzésben részesítjük a hálózaton dolgozó szakembereinket, s a jövőben a művezetők, a középvezetők is oktatást kapnak. Nem kétséges ugyanis, hogy ha valaki pontosan tudja, hogy mit, miért kell csinálnia, akkor képes a leghatékonyabban dolgozni - így a vezérigazgató, aki elmondta: a pályázati értékelők mellett a piaci visszajelzések is azt mutatják, hogy jó úton jár a Vasivíz Zrt., nevezetesen egyre többen akadnak, akik (magas díjakat és fenntartási költségeket eredményező) egyedi próbálkozásaik után úgy gondolják, mégiscsak a Vasivíz Zrt. tudná igazán hatékonyan megoldani az ivóvízellátást és a csatornarendszer működtetését. Új gondolkodás és eredmények az önfeltárás nyomán