Gazdaság

2007.03.29. 02:28

Tévédíj fizetése

Budapest (VN) - Üzemben tartási díjat kell fizetni április 1-jétől a vendéglőben üzemeltetett televíziókészülékek után - közölte az adóhatóság.

Németh Zoltán

Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) tájékoztatót tett közzé a vendéglátóipari (szállodaipari) és kereskedelmi egységekben, illetve nyilvános területen üzemeltetett televíziókészülékek üzemben tartási díjával kapcsolatos tudnivalókról. Ebből kitűnik, hogy a felsorolt egységeknek - hacsak nem televíziókészülékek forgalomba hozatalával, bemutatásával foglalkoznak - üzemben tartási díjat kell fizetniük.

Az üzemben tartási díj összege a költségvetési törvény szerint készülékenként havi 967 forint.

A médiatörvény szerint a felsorolt helyeken az üzemben tartási díj háromszorosát kell megfizetni, azaz készülékenként 2901 forintot. Az állam azonban az áprilistól decemberig terjedő időszakra átvállalja a díj 40 százalékát, így az érintett körnek készülékenként 1741 forintot kell fizetnie az adott hónapokra - derül ki az adóhatóság tájékoztatójából.

A díjfizetési kötelezettség a televíziókészülék üzemeltetésének megkezdését követő hónap első napján kezdődik (legkorábban 2007. április 1-jén), és azon hónap utolsó napjáig áll fenn, amelyben az üzemeltetés megszűnik. A díjat az adóhatósághoz kell befizetni.

A díj fizetésére kötelezetteknek a televíziókészülék üzemeltetését, a televíziókészülékek számát és a fizetendő díj mértékét a fizetési kötelezettség keletkezésétől számított nyolc napon belül be kell jelenteniük az állami adóhatóságnak, amint a díjfizetési kötelezettséget érintő változásokat is. Az adóhatóság a bejelentésre és a változások bejelentésére adatlapokat rendszeresített, amelyeket az APEH internetes honlapjáról lehet letölteni. A jelentést egyébként papír alapon kell benyújtani.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!