2007.07.25. 02:28
A becsültnél is kisebb átlagok
Budapest (VN) - A hét végén országszerte befejeződött az aratás. A kalászos gabonafélék termésének pontos adatai még nem állnak rendelkezésre, de az már tudott, hogy a korábban becsült 6 millió tonnánál kevesebb került a magtárakba.
Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke a távirati irodával azt közölte, hogy az őszi búza esetében - elsősorban az aszály miatt - a termés a prognosztizáltnál lényegesen elmaradt a korábbi várakozásoktól. A szakértők 3,6 tonnára becsülték hektáronként még nemrégiben is a búzatermést, a tényleges hozamok azonban 3,3-3,4 tonna körül alakultak országos átlagban. Így a búza 1,12 millió hektáros vetésterületéről mintegy 3,7 millió tonna termést takarítottak be.
A szélsőséges időjárás miatt a gazdálkodók szerint a kukorica és a napraforgó várható terméshozama a felére csökken. Ezért Vancsura József szerint kukoricából az előre jelzett 8 millió tonna helyett várhatóan csak 4 millió tonna terem. A szakember a napraforgó össztermésének becslésére még nem vállalkozott, ám jelezte, hogy a korábbi, 2 tonna körüli hektáronkénti átlagtermés 1 tonna körülire csökkenhet.
Tavaly a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 1,6 millió hektáron termeltek gabonát, a 2005. évinél 6 százalékkal kisebb területen. A 2006. évi kalászos gabonatermés 13,4 százalékkal maradt el az előző évitől, de 19,4 százalékkal meghaladta a megelőző 5 év átlagát. Búzát 2006-ban 4,4 millió tonnát takarítottak be mintegy 1,078 millió hektárról - derül ki a KSH összesítéséből.