Gazdaság

2007.09.13. 02:29

Minden, ami vas, jármű

Szombathely (kit) - A vasúti járműjavítások rendkívül hektikus piacán csak folyamatos fejlesztésekkel lehet sikeres a MÁV Vasjármű Kft.

Kiss Tamás

Az idén 135 éves - szombathelyi és celldömölki egységgel is rendelkező - vasúti járműjavító üzem, mai nevén MÁV Vasjármű Kft. 15 éve működik önálló gazdasági társaságként, méghozzá annak ellenére is egyre stabilabban, hogy a piaci környezetében történő változások jellemzően nem gyakorolnak túl sok pozitív hatást a cég életére.

Nagyon sok függ attól, hogy a fő megrendelőként megjelenő MÁV Zrt., illetve önállósult szervezeti egységei, a MÁV Cargo Zrt. és a MÁV Start Zrt. adott időszakban mennyit fordíthatnak járműjavításra, felújításra, vásárlásra. Ez olyannyira változó, hogy a megfogalmazott üzleti stratégiája mentén haladva a MÁV Vasjármű Kft. a kezdetektől további üzleti partnerek, köztük más hazai és külföldi vasúttársaságok, járműtulajdonos iparvállalatok és szállítmányozó cégek felé is intenzív kapcsolatépítési tevékenységet folytat. Teheti ezt annál inkább is, mert a piaci igényeket követve az elmúlt években folyamatosan bővítette termékstruktúráját, fejlesztette képességeit. Liszt Antal ügyvezető igazgató kihangsúlyozta: arra is nagyon ügyelt és ügyel, hogy versenyképes, tehát reális áron dolgozó, minőségi munkát végző, pontosan szállító, korrekt partner legyen a cég.

- A város és a megye egyik legnagyobb munkaadójaként 800-850 dolgozónak biztosítunk stabil munkahelyet, s ez bizony nagy felelősséggel jár. A cég adottságainak és kapacitásainak megfelelő színvonalú és mennyiségű megrendelésállomány megszerzése pedig korántsem egyszerű, főként, hogy minden munkánkat a piaci kapacitás-túlkínálat miatti nagyon éles versenyben, ráadásul megrendeléseink 85-90 százalékát szigorúan szabályozott közbe- szerzési eljárások során tudjuk elnyerni. Komoly előrelépés, hogy mostanra már általában félév tájára kialakul az egész éves rendelésállományunk. Ennek egyik oka a rendkívül széles tevékenységi körünkben, a másik pedig abban keresendő, hogy megrendelőink is egyre inkább látják: a megbízható munkavégzésünk számukra is nagyobb biztonságot és kiszámíthatóságot jelent - közölte az ügyvezető. Liszt Antal a folytatásban elárulta: a tavalyi évre tervezett 5,6 milliárdot felülmúlva 5,8 milliárd forint forgalomig jutott el a vállalat, az idei évben pedig 6 milliárd forintos árbevételi célt tűztek ki maguk elé. A nagy verseny miatt létfeltétel a cég számára a működés hatékonyságának folyamatos javítása. A kft. ennek köszönheti, hogy eddig minden üzleti évét - ha néha csak szerény mértékben is - pozitív eredménnyel zárta.

Liszt Antal a MÁV Vasjármű Kft. egyes tevékenységeiről is áttekintést adott. A mozdonyos profilról szólva elárulta, hogy az állami vasúttársaság M47-eseinek korsze- rűsítése ugyan kifutóban van, de remélik, hogy megkezdődnek e típus főjavítási munkálatai. Jó hír, hogy külföldről is érkeznek már munkák. Most egy osztrák vasúttársaság 15 mozdony részleges remotorizációjával bízta meg a céget. A motorkocsi szakterületen egyelőre áll a Bz-k főjavítása, a MÁV Vasjármű Kft. által kifejlesztett InterPicik szolgálataira, ennek megfelelően az ezekhez kapcsolódó munkákra viszont igényt tart a MÁV. A vállalat nevéhez fűződő másik hasonló konstrukció, a rendkívül praktikus és költséghatékony iker motorkocsi sorozatgyártása az ígéretek és a szakmai érvek ellenére még nem indulhatott el, Liszt Antal azonban bízik abban, hogy előbb-utóbb erre is sor kerül. A személykocsi profilban 2000 óta a négytengelyes járművek javítását is folyamatosan végzi a cég, s a MÁV által Németországból behozott, felújított kocsik üzembe helyezésének munkálataiból is kivette a részét. Emellett a MÁV Vasjármű Kft. részt vesz az egész Európában közlekedő Royal Hungarian Express nevű, korhű luxuskategóriás nosztalgiavonat hálókocsijainak elkészítésében.

Folytatva a sort: a legtöbb munkát a teherkocsi-szakterület adja a vállalat számára, s már csak ezért is előremutató, hogy a MÁV Cargo Zrt. önállósulása óta a fővizsgálati és a futójavítási munkák piacán is növekszik a vasi cég piaci részesedése, és nagyobb arányban végeznek revitalizációs átépítéseket is. Szintén ebben a profilban exportmunkákra is van lehetőség: a meglévő partnerek mellé a céltudatos piacépítés eredményeként újabb megrendelők lépnek be, immár például egy francia cég számára is végez rönkszállító kocsikon alvázmegerősítési munkát a MÁV Vasjármű Kft.

S hogy mit hozhat a jövő? Liszt Antal reményei szerint sok-sok munkát.

- Ez csak úgy lehetséges, ha a továbbiakban is a megrendelők teljes körű kiszolgálására törekszünk. Ennek szellemében folyamatosan fejlesztjük a technológiai feltételrendszerünket. Folyik a vasúti járműkerékpárok felújításához szükséges technológiai rendszer továbbfejlesztése, a hegesztési rendszerünk komplex fejlesztése, az integrált vállalatirányítási rendszerünk megújítása. A munkakörülmények javítása érdekében egy jármű- és részegységmosó megvalósítását most indítjuk - így az ügyvezető, aki végül - de nem utolsósorban - arra is kitért, hogy a cég számára egyre komolyabb gondot okoz az általa igényelt speciális szakképzettségű és gyakorlattal rendelkező dolgozók hiánya. Megfelelő alapképzési háttér hiányában a MÁV Vasjármű Kft. átképzések útján gondolja orvosolni a problémát, s látva a cég más területeken is tapasztalt céltudatosságát, e sorok írójának szemernyi kétsége nincs afelől, hogy e területen is megvalósítja terveit.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!