2007.10.30. 03:27
Tárgyalni kellene
Győr (VN) - A vállalkozóknak is hasznos lenne, ha gyakorlattá válnának a kétoldalú tárgyalások hazánk és az Európai Bizottság között.
A huszonhét uniós tagország közül csak három - köztük Magyarország - nem kezdeményezett eddig kétoldalú tárgyalásokat az Európai Bizottsággal - mondta Patrice Pellegrino, az Eurocommerce főtanácsadója a múlt héten Győrben, a megyei kereskedelmi és iparkamara székházában tartott európai uniós fórumon.
Ugyanitt az Európai Unió szolgáltatási irányelvei által támasztott kihívásokról tartott széles körű tájékoztatást Herczog Edit EU parlamenti képviselő. Elmondta, hogy a szolgáltatási korlátok csökkenése az unión belül inkább a kisvállalkozásoknak kedvez, hiszen saját országukból szolgáltathatnak a többi tagországnak saját országuk szabályai szerint. Azt is megtudták a fórum résztvevői, hogy a szolgáltatás szabad áramlásának kérdésköre a következő években ismét a törvényhozás elé kerül, hiszen újabb és újabb problémákat tárnak fel és kívánnak rendezni. Erre erősített rá Pellegrino főtanácsadó, aki hangsúlyozta az Európai Bizottsággal való kétoldalú tárgyalás fontosságát és a vállalkozásokat érintő problémák közvetlen eljuttatását a bizottság tagjaihoz. Ebben a folyamatban a kamara a tárgyalások szorgalmazását és a vállalkozói tapasztalatok összegyűjtését, továbbítását vállalta.