Gazdaság

2007.12.05. 03:29

Főút menti logisztika

Vép (tag) - A folyamatos építkezés mellett javában zajlik már a munka a nagyközség határában lévő logisztikai központban, amelynek része egy nagy kamionparkoló, raktárcsarnokok és étterem.

Takács Gábor

A nemzetközi árufuvarozással is foglalkozó Galambos Trans Kft. több partnere jelezte az utóbbi években, hogy raktározási szolgáltatásra is igényt tartanának.

- Ezért kezdtünk el gondolkodni 2005 elején azon, hogy egy telephelyet építünk - avat be az előzményekbe Galambos Tamás, a cég egyik vezetője. - Létrehoztunk egy új, logisztikára épülő céget, melynek keretében a kiválasztott területen, Vép határában a jogerős építési engedély megérkezése után idén februárban elkezdődött a bázis kivitelezése - tette hozzá.

Itt három funkció találkozik egyszerre. Egyfelől a raktározás - a modern infrastruktúrával, térfigyelő kamerákkal és informatikai rendszerrel felszerelt, fűtött csarnok építését novemberben fejezték be. (Még további négy csarnok létrehozására is jogerős építési engedélyük van.) Az első ütemben már megvalósult, két és fél ezer négyzetméter alapterületű épület egyik fele magas raktár, ahol háromezer europaletta (ez egy biztonságosan szállítható raklap, amelyet maximum ezer kilogrammig lehet megterhelni) tárolható, a másik része manipulációs tér, amely a rakományok összekészítésére, szétszortírozására, átcsomagolására alkalmas. A csarnok belmagassága tizenegy méter, ahol hat szinten tudják a palettákat tárolni. Ezenkívül még körülbelül 450 négyzetméteren irodahelyiségek is lesznek. A raktározásnál a legmodernebb vonalkódos nyilvántartó rendszert alkalmazzák.

A területen nagy kapacitású kamionparkoló is épül. Kialakítását nem csak a logisztikai bázis miatt tervezték. Ugyanis a 86-as főúton naponta áthaladó több mint két és fél ezer kamion számára a biztonságos, kulturált és megfelelő körülmények közötti parkolás nem megoldott. Vép határában a főútról letérve pár száz méterre egész nap portaszolgálat mellett lehet parkolni, a kültéri villanyoszlopokat térfigyelő kamerákkal szerelték fel. (Sok helyütt sajnos szabálytalanul állnak a kamionok az említett főút mellett, ez nem egy esetben okozott már balesetet.)

Épül egy étterem is kibővített vizesblokkal. Ez azt jelenti, hogy a megpihenő sofőröket európai színvonalú tusoló várja, sőt akár mosni is tudnak. Az étteremmel több vendégcsoportot kívánnak megcélozni. Egyfelől a falu lakosságát, ugyanis igény mutatkozik erre a részükről. Ezen- kívül a 86-as főút mentén utazókra gondolnak, így buszos társaságokra is számítanak az éjjel-nappal működő étteremben, ahol már az utolsó simításokat végzik. A vendéglátó épületet úgy készítik el, hogy a lapos tetőn összegyűjtött csapadékot belevezetik a látványtóba, amely azonkívül, hogy szép, esetleges tűz esetén alkalmas arra, hogy megkönnyítse az oltást.

Galambos Tamás végül elmondta: a logisztikai központ kapacitását folyamatosan bővítik, jövő április 15-éig például már csaknem másfélszáz kamionnak lesz parkolóhelye. A létesítményben egyébként csaknem kilencven embernek adnak munkát. A logisztikai bázis három funkcióra is alkalmassá válik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik